MTI Fotó: Komka Péter
A Best Riga lett nemzetiségű csapat nyerte összetettben a X. Aventics Pneumobil jubileumi versenyt, megnyerve a távolsági és a gyorsasági futamot is.

A május 5-én és 6-án Egerben megrendezett versenyre huszonöt egyetemről érkeztek, a határon túli jelentkezők ebből a szempontból is domináltak: tizenhét felsőoktatási intézmény diákjai utaztak városunkba Európa hat országából (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia, Lettország). 

MTI Fotó: Komka Péter

Míg 2015-ben és 2016-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapatai diadalmaskodtak, ezúttal a lett Best Riga vitte el a fődíjat a mérnökhallgatók pneumatikus versenyén.

A verseny érdekessége még, hogy tavaly vezették be a szervezők a projekt alapú munkát, így a teljes felkészülést e szemléletben kellett a résztvevőknek menedzselni. Az előkészületi szakaszban a korábbinál összetettebb feladat várt tehát idén is a nevezőkre: időtervet, költségvetést, komplett projekt leírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit a verseny második napján személyesen is prezentálnak majd a négyfős csapatok.

MTI Fotó: Komka Péter

A versenyen három számban mérték össze tudásukat az egyetemisták: a hosszú távú futamon az a jármű nyert, amelyik a legnagyobb távolságot tette meg egy palacktöltettel a kijelölt pályán, ez a Best Rigának sikerült. A távot a leggyorsabban a Kakukktojás csapata teljesítette.

Az ügyességi futam három menetből állt, melyet egy gdanski csapat, a PG Power nyert meg.

MTI Fotó: Komka Péter

A gyorsulási számban a dobogó legfelső fokára szintén a Best Riga cspata állhatott, az adott szakaszt ők teljesítették a legrövidebb idő alatt. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is díjazta. Utóbbi díjat az észt Technics 1 csapata vihette haza.