Május másodikán rendezték meg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a katasztrófavédelem központi tűzoltónapi ünnepségét. A rendezvényen miniszteri és főigazgatói elismeréseket, valamint előléptetésről szóló dokumentumot vehettek át az arra érdemesek.

A BM OKF épületében megtartott ünnepségen részt vett dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató, műveleti, hatósági és gazdasági helyettese, illetve a szakmai szervezetek vezetői. A Himnusz elhangzását követően Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, megbízott országos tűzoltósági főfelügyelő mondott ünnepi beszédet. Köszöntőjét azzal kezdte, hogy az idei tűzoltónap kicsit más, mint a korábbiak, hiszen végre nem a virtuális térben, hanem személyesen ünnepelhetünk. Mint mondta, a rendezvény ad alkalmat arra is, hogy az arra érdemesek átvegyék azokat az elismeréseket, amelyeket még a polgári védelem napja alkalmából ítéltek oda nekik. Az ezredes kifejtette, a tűzoltóság napja kiváló ünnepnap arra, hogy az állampolgárok megismerhessék a tűzoltók életét, tevékenységét, és arra is, hogy jobban ráirányítsa a figyelmet az élet-, és vagyonbiztonságot fenyegető események megelőzésének lehetőségeire. A főfelügyelő mindezek után köszönetet mondott azoknak, akik a háttérből támogatják a tűzoltókat, biztos alapot szolgáltatva ahhoz, hogy minden szolgálatban a maximumot nyújthassák. Egyben megemlékezett azokról a bajtársakról is, akik életüket adták feladataik teljesítése során.

Mindezek után az országos katasztrófavédelmi főigazgató a tűzoltóság, illetve utólagosan a polgári védelem napja alkalmából miniszteri, főigazgatói elismeréseket, előléptetéseket adott át. 

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a Tűzoltóság Napja alkalmából, tűzoltósági tanácsosi címet adományozott Gombás Gábor tűzoltó alezredesnek, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeleti osztályvezetőjének, illetve miniszteri emléktárgyat adományozott Smuczer Balázs tűzoltó törzsőrmesternek, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.

Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt március elsején elmaradt a Polgári Védelem Napja alkalmából tervezett ünnepség, így az elismeréseket a május másodikai rendezvényen adta át dr. Góra Zoltán altábornagy. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató a katasztrófavédelem munkájának támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként emléktárgyat adományozott Antal Emilnek, a RIMA-LASKÓ Mentőcsoport vezetőjének.

Az országos katasztrófavédelmi főigazgató beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette Pummer Ádám tűzoltó századost, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítóját, Hegyi Miklós Zsolt tűzoltó főtörzsőrmestert, a Hatvani Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját és Mikó Péter tűzoltó főtörzsőrmestert, a Füzesabonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét.

A rendezvény a Szózat hangjaival ért véget.

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Heves Megyei Katasztrófavédelem

Fotók megtekintése ITT