Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 78 éves férfival szemben, akinek a közúti közlekedési szabályszegése – abszolút sebességtúllépése – miatt bekövetkezett balesetben a felesége súlyos sérüléseket szenvedett.


A vádlott 2021. június 25-én a délelőtti órákban, kitűnő időjárási viszonyok mellett, a sűrű forgalmú M3-as autópályán haladt Miskolc irányába egy személygépkocsiból és az ahhoz kapcsolt lakókocsiból álló járműszerelvénnyel.


A férfi az autópálya 72. km-szelvényében a belső sávban a számára megengedett 80 km/ óra helyett 95-100 km/óra sebességgel közlekedett, amikor a jármű vontatmánya beinogott, majd a jármű sebessége, és az alkalmazott kormánymanőverek miatt a járműszerelvény elvesztette a stabilitását, végül a belső szalagkorlátnak ütközött és felborult. Kizárólag a szerencsének volt köszönhető, hogy a vádlott mögött érkező többi gépjármű vezetője még időben meg tudott állni az autópálya közepén veszteglő sérült járműszerelvény előtt, így súlyosabb kimenetelű baleset nem következett be.

A balesetben ugyanakkor a vádlott felesége – aki a jármű jobb első ülésén, bekötött biztonsági övvel utazott – 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, lapocka- és többszörös bordatörést szenvedett el. A vádlott könnyű sérülésekkel megúszta az esetet.

A baleset oka az idős férfi gyorshajtása volt, ugyanis a vonatkozó előírások szerint az általa vezetett – gépjárműből és pótkocsiból álló – járműszerelvénnyel az autópályán legfeljebb 80 km/óra sebességgel szabadot volna csak közlekedni.

Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az autópálya térfigyelőkamerája által az esetről készített felvétel  itt látható:

Videó

Címlapkép: Térfigyelőkamera

Egri Járási Ügyészség