Halálos közlekedési baleset történt a 3-as főúton Kápolna közelében pénteken késő este – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.

Egyelőre tisztázatlan körülmények között három személygépkocsi ütközött össze Kápolna és Kerecsend között, a főút 115-ös kilométerében. A karambol következtében egy ember a helyszínen életét vesztette. A rendőrség későbbi közlése szerint a halálos áldozat az egyik jármű sofőrje, egy 24 éves káli férfi. További három személy orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
A baleset körülményeit a Füzesabonyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy az egri és a füzesabonyi hivatásos tűzoltóknak több beszorult embert kellett kimenteniük a járművekből.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés befejeződött, a közlekedés ismét zavartalan – tudatta a főkapitányság szombat hajnalban.

Police.hu

Címlapkép: Illusztráció