Az egri kórház főigazgatója szerint nem kaptak kormányzati “ukázt” kötelező sajtómegjelenésre

Belföld
Fotó: Keller Richárd

Vácity József az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, egy kórháznak fontos, hogy megjelenjen a sajtóban, volt, hogy 20 megjelenése volt a egy héten. Hangsúlyozta: nem kaptak “ukázt” arról, hogy mit kell tenni, és szerinte az ország összes kórházigazgatója tudja a dolgát. Ebbe beletartozik a sajtóval való kapcsolattartás is – fűzte hozzá.

A főigazgató megjegyezte, kifejezetten károsnak tartja, amikor egyes sajtótermékek negatív színben tüntetik fel az egészségügyet, mert elbizonytalanítják az embereket.

A Népszava szombati számában azt írta, központi utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell prezentálniuk kórházukról az igazgatóknak.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) erre úgy reagált, hogy semmilyen utasítás nincs érvényben arra vonatkozóan, hogy heti két pozitív hírt kell a kórházaknak a médiában közölnie. Hozzátették: a Népszava “az egészségügyben dolgozók valós eredményeit támadja nemtelenül”. “Láthatóan a kampányban a Népszava barmilyen álhírt és hazugságot képes leírni” – írták.

(MTI)