A téli időszakban alapvetően könnyebben betegszünk meg, aminek több oka is lehet. Már önmagában a hideg levegő is rontja a szervezetünk védekezőképességét, de a kevés napfény – és amiatt a D-vitamin hiánya – és a mozgásszegény napok is hozzájárulnak ehhez a kedvezőtlen folyamathoz. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ilyenkor hajlamosabbak vagyunk kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.

Mindez pedig ahhoz vezethet, hogy ősszel és télen gyakran nyomjuk az ágyat akár valamilyen vírusos megbetegedéssel, akár egy egyszerű náthával. Hogy ezt elkerüljük, egy valamit kell tennünk: megacélozni az immunrendszerünket. Ez azonban nem is olyan könnyű, hiszen egy több összetevős műveletről van szó.

6 tipp, hogy hidegben is elkerüljenek a betegségek

Ha tehát a betegségek elkerüléséről van szó, a hangsúlyt célszerű a megelőzésre helyezni. De mégis hogyan fogjunk neki? Segítünk!

Helyes táplálkozás

A megfelelő étkezés természetesen egész évben fontos, hiszen segít, hogy megtartsuk az egészséges testsúlyunkat, ellát minket vitaminokkal, ásványi anyagokkal és a legkülönfélébb tápanyagokkal. A hidegebb időben viszont még nagyobb figyelmet érdemes ennek szentelni, hiszen a megfelelő ételek képesek lendületben tartani az immunrendszerünket. A bogyós gyümölcsök, a halak, a zöld levelesek, az olajos magvak és az élénk színű zöldségek – így a nagy őszi-téli sláger, a sütőtök is – mind-mind képesek megerősíteni az immunrendszert. Ne hagyjuk hát ki ezeket most sem az étrendünkből, keressük a szezonális finomságokat!

Szintén természetes megoldást jelentenek a különböző fűszerek. Köztudott, hogy a fokhagyma, a kurkuma és a gyömbér is jó hatással van a szervezet védekezőképességére. Építsük be ezeket is a mindennapi táplálkozásba!

Egy kis kiegészítés

Persze ilyenkor egy kis kiegészítésre is szükségünk lehet, így különböző multivitaminok és étrend-kiegészítők között válogathatunk. Különösen figyeljünk a C-, valamint a D-vitamin pótlására! Kevesen tudják, de a természetes CBD-olaj is igen hatásos, ha a vírusok elleni védelemről van szó. Ebben az időszakban pedig azért is különösen jó választás, mert javíthatja a kedélyállapotot. Tehát a napsütéses órák hiányában egy kis CBD-olaj is megoldást jelenthet.

Kielégítő alvás

A szervezetünk nem tud hatékonyan fellépni a különböző megbetegedések ellen, ha kimerült – ez, ha belegondolunk, egészen logikus. Éppen ezért figyeljünk oda arra, hogy naponta legalább 7-8 órát aludjunk! A legjobb, ha az alvás egy része éjfél előtt történik, illetve ha minden nap nagyjából ugyanakkor fekszünk és kelünk.

Sport, sport, sport

Tudjuk, hogy télen sokkal nehezebb motivációt találni a sportolásra, hiszen kimenni sincs kedvünk a hűvös időben, ráadásul egy ideig most a nyári bikini-alakon sem kell dolgoznunk. A szervezetünknek viszont igenis szüksége van arra, hogy ilyenkor se álljon le teljesen. A mozgás jót tesz az immunrendszerünknek, normalizálja a stressz-szintünket és ellenállóbbá is tesz minket.

Ne tartson vissza tehát a köd, a rövid nappalok vagy akár a mínuszok – vegyünk fel megfelelő sportruházatot, és vágjunk neki! Ha pedig végképp nem vágyunk a hidegbe, akkor válasszunk bent végezhető mozgásformákat: a TRX-től kezdve a jógán át a speed fitneszig számtalan lehetőség közül választhatjuk ki az igazit.

Hidratájunk

Ilyenkor se feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű víz elfogyasztásáról! Természetesen ez nyáron a legfontosabb, amikor fokozottan izzadunk, de a hidegben is szükségünk van rá. Ráadásul ha edzünk, nemcsak vizet, hanem fontos elektrolitokat is veszítünk az izzadással, így ezeket is érdemes bevinni, például egy sportitallal.

Melegítsünk!

És itt nem kifejezetten az edzést megelőző felkészülésre gondolunk. Ha kimegyünk, vegyünk fel réteges, meleg ruházatot, ne hagyjuk el a harisnyát, jégeralsót, trikót és társaikat! Ha esetleg valahol átfagyunk, hazaérve igyunk meg egy bögre forró, citromos teát, de a legjobb, ha veszünk egy forró fürdőt. Ez nem csak fantasztikusan fog esni egy szánkózás vagy erdei túra után, de a testünk is hálás lesz érte.

Élvezzük!

Ha betartjuk a fenti tanácsokat, már nincs is más dolgunk, mint élvezni a hidegebb évszakokat. Tudjuk, hogy kevesebben szeretik akár az őszt, akár a telet, mint a forró nyarat vagy a kellemes, virágos tavaszt, de ha odafigyelünk, megláthatjuk ezekben is a szépséget. Legyünk befogadóak – és persze felkészültek testileg-lelkileg!