Hónap: 2020 november

KORONAVÍRUS EGERBEN: TÖBB MINT ÖTVENEN FERTŐZŐDTEK MEG EGY EGRI IDŐSOTTHONBAN

A lakók jelentős része és a dolgozók tünetmentesek, az egri polgármester tájékoztatása szerint nem történt mulasztás. November 10-én 54 embernél mutatott pozitív eredményt  a PCR-teszt - közölte Mirkóczki Ádám rendkívüli sajtótájékoztatón csütörtökön. Az egri polgármester tájékoztatása szerint az idősek otthona kilencven százalékban fertőzött, a lakók jelentős része és a dolgozók tünetmentesek. Több bent élő idős embert elkülönítettek, akiket jobban megviselt a fertőzés, az állapotuk kielégítő és javuló tendenciát mutat. Amikor egy lakó kórházba került, arról a bent élők és az intézményben dolgozók és a családtagok is éretesítve lettek. "Nem álltak fenn olyan mulasztások, amelyek előidézhették ezt az állapotot, már több héttel ezelőtt kijárási és látogatási tilalmat rendeltek el az intézményben, és extra biztonsági rendelkezéseket is hoztak. - hangsúlyozta Mirkóczki Ádám. Az idősotthon fertőtlenítése korábban és jelenleg is folyamatos. Íme a teljes sajtótájékoztató: (Egri Ügyek)

ANYAGI SAKK-MATT AZ EMMITŐL – MARAD BLASKÓ BALÁZS A SZÍNHÁZIGAZGATÓ

Nem csak a színház jövő évi állami támogatását bukta volna Eger, de az Emmi visszafizettete volna a várossal az idei támogatást is, ha nem Blaskó lesz újra az igazgató. Korábban már beszámoltunk arról az egri színház igazgatói posztja körül zajló politikai tragikomédiáról, melynek lényege hogy az egri közgyűlés Szőcs Artur direktori kinevezéséről döntött október 29-én és egyúttal Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház jelenlegi igazgató kinevezését elutasította az Emmi akarata ellenére. Az Egri Ügyek értesülése szerint most azonban végleg pont került az ügy végére, nem is akárhogyan. Mirkóczki Ádám egri polgármester a hírportálnak elmondta: ha az egri közgyűlés döntését helyben hagyták volna Szőcs Artur kinevezéséről, akkor 600 millió forinttal rövidítik meg a várost. Vagyis nem csak a színház jövő évi állami támogatását bukja Eger, de visszafizettetik az idei támogatást is. Ezt nevezhetjük zsarolásnak  - fogalmazott Mirkóczki.

ÍGY LESZNEK NYITVA AZ ÜZLETLÁNCOK A SZIGORÍTÁSOK ALATT

A Lidlnél az üzletek egy része már reggel fél hétkor nyitva lesz, de a többségük 7 órakor nyitja meg kapuit. Az Obi hétfőtől szombatig reggel 8-tól este 7-ig, vasárnap reggel 8-tól este 6-ig lesz nyitva.  A Decathlonok hétfőtől szombatig reggel 9 és este 7 között lesznek nyitva, vasárnap az áruházak egy része 9-kor, a többi 10-kor nyit és este 6-kor zárnak. A Spar üzletei este 7-kor zárnak, típustól függően azonban reggel 6-tól, 7-től vagy 8 órától vannak nyitva. A gyógyszertárakra és a benzinkutakra nem vonatkozik a nyitvatartási korlátozás utóbbiak üzletei, büféi és kávézói szintén bezárnak 19 órakor.

ÚJABB SZIGORÍTÁS: KÖZTERÜLETEN IS KÖTELEZŐ LESZ MASZKOT VISELNI

Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is – jelentette be Orbán Viktor a M1-nek adott interjúban. Az emberek 80 százaléka hordta a maszkot, ezért lehetett lelassítani a járványt, e nélkül hamarabb jutott volna el ide, de ez már kevés. Jó, hogy hordták a maszkot az emberek tehát, de ez most már kevés. Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken, ahogy a legtöbb európai ország is ezen az úton jár – jelentette ki a kormányfő. Hangsúlyozta: a fertőzések számát tekintve körülbelül most van ott Magyarország, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt, amikor ők is bevezették a kijárási tilalmat. Orbán Viktor arról is beszélt:  látják a célt, addig kell kitartani, amíg meg nem érkezik a vakcina. December végén és január elején az Európai Unióból biztosan érkezik, és talán máshonnan is, korlátozott mennyiségű vakcina - tette hozzá. A kedd éjféltől életbe lépő többi szigorításról ebben a cikkünkben olvashat. (hirado.hu)

HIVATALOS: ESTE 8 UTÁN IS LEHET KUTYÁT SÉTÁLTATNI

Ovádi Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője és az állatvédelem miniszteri biztosa megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy a kutyások korlátozás nélkül vihessék sétálni, kutyafuttatóba állataikat a lakóhelyüktől számított 500 méteres körzeten belül - szúrta ki a Telex a képviselő facebook oldalán. Ovádi posztjában azt is javasolja, hogy az önkormányzatok saját hatáskörükben mérlegeljék a kutyafuttatók nyitvatartását és rendezését. Nem sokkal később Orbán Viktor is megerősítette a kutyás megállapodást a Facebook-oldalán. Mint arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök hétfőn bejelentette a kormány eddigi legszigorúbb korlátozásait a járványidőszakban, ebben többek között szerepel, hogy szerdától kijárási korlátozások lépnek életbe este 8 és reggel 5 óra között.  (Telex)

MÁR ESTE 8-TÓL KIJÁRÁSI TILALOM LESZ – ÍME A LEGFONTOSABB SZIGORÍTÁSOK

Szigorodnak a szabályok kedd éjfétől - jelentett be Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint hiába szerelték fel lélegeztetőgépekkel a kórházakat, ez nem lesz elég, ezért a következő korlátozó intézkedéseket vezetik be kedd éjféltől: este 8 óra és hajnali 5 óra között kijárási tilalom lesz, kivétel a munkába járás, a munkából hazatérés, illetve valamilyen rendkívüli helyzet,minden gyülekezés tilos,az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék nyitva maradhatnak,az üzletek, a fodrászatok, a kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak,a szállodák nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti útra érkezőket,általános rendezvénytilalmat vezetnek be,legfeljebb tízen lehetnek családi- vagy magánrendezvényeken,esküvőket csak lakodalom nélkül lehet megrendezni, a polgári- és az egyházi szertartásokon csak a szülők, a testvérek, illetve a tanúk lehetnek ott,a temetéseken legfeljebb 50 ember vehet részt,a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni,az amatőr csapatsport tilos a szabadban is, az egyéni megengedett,a szabadidős létesítményeket bezárják – ide tartoznak az állatkertek, a múzeumok, a színházak, az edzőtermek és a fedett uszodák is,a felsőoktatás csak online formában működhet, a kollégiumokat is bezárják,a középiskolákban a 8. osztály fölött digitális oktatás lép életbe, az általános iskolák, óvodák, bölcsődék nyitva maradnak,a kórházi dolgozókat, a tanárokat, a bölcsődei és az óvodai dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell,a szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-a