Közel 300 ezer Ft értékű ajándékkal lepték meg a kórház munkatársait az egri Babás-mamás csevegő csoport tagjai.
Civil Adomány a kórháznak/ Fotó: Nemes Róbert

A hatvankilenc adományozó  pár napos gyűjtőmunkájának eredményeként minden kórházi osztály, illetve a mentőszolgálat is külön csomagot kaphatott, melyekben tartós élelmiszereket helyeztek el, illetve az egyik kórházi osztály egy kávéfőzőgépet is kapott.

A több mint 2300 tagot számláló  egri Babás-mamás csevegő csoport tagja, Kelemenné Orosz Gina  volt az adományozás ötletgazdája, főszervezője.

A gyűjtés azt követően indult, hogy a csoport arról értesült, járványkórháznak jelölték ki az egrit, így az ott dolgozókat szerették volna meglepni valamivel, valamint köszönetet mondani az eddigi és az ezt követő emberfeletti teljesítményükért és jelezni, nagy szeretettel gondolnak rájuk. A felajánlások segítségével minden kórházi osztály, illetve a mentőszolgálat is külön csomagot kaphatott, melyekben tartós élelmiszereket helyeztek el, illetve az egyik kórházi osztály egy kávéfőzőgépet is kapott.

Civil Adomány a kórháznak/ Fotó: Nemes Róbert

Az egri anyukák egyébként nem először támogatták a Markhot Ferenc Kórházat.  2017-ben például tizenhárom úgynevezett babaöblöt (az anyuka és az újszülött együttlétét segítő ágy) és négy kékfény szettet kapott tőlük a kórház újszülött osztálya.

Civil Adomány a kórháznak/ Fotó: Nemes Róbert

Címlapkép: Nemes Róbert

Forrás: Markhot Ferenc Kórház