Hónap: 2020 július

Veszélyben az Index: Kirúgták a főszerkesztőt

Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a munkáltatói jogok gyakorlója az Indexben, szerdán felmondott az Index főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak. Bodolai emellett bejelentette, hogy felkérte az Index vezérigazgatói pozíciójára Szombathy Pált, az igazgatótanács egyik tagját, aki elfogadta a felkérést. Az Index igazgatótanácsába bekerült új emberként Sztankóczy András. Nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot. Ahol az egyetlen cél az olvasók tájékoztatása. Ahol nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni – írta a szerkesztőségnek eljuttatott közleményében Dull Szabolcs. A kirúgás mellett egy örömhír: természetesen a média "függetlenségét" szem előtt tartva, szigorúan szakmai alapokon újra indul egy korábbi kormányzati lap a Metropol. Négy év szünet után indítja újra a Mediaworks a 2016-ban bezárt Metropol ingyenes újságot, ami Simicska Lajos és Orbán Viktor küzdelmének esett áldozatul. A Metropol 18 évig működött, 330 ezer példányt nyomtattak belőle naponta. Helyét a 2016 júniusában elindított, 150 ezer példányban

Világklasszis pilóták látogatták meg az árva macskákat Kápolnán

Hírportálunk korábban már beszámolt arról, hogy Kiss Norbert nemcsak szavakban, tettekben is bizonyította, hogy elkötelezett az árva cicák iránt, hiszen a kétszeres kamion Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok és világbajnok évek óta segíti kuratóriumi tagként a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány munkáját. Most újabb világlasszis autóversenyző bizonyította elkötelezettségét, szeretét az árva macskák iránt Kápolnán. Nem más, mint Michelisz Norbert, SEAT Leon Európa-kupa, többszörös magyar bajnok és túraautó világbajnok látogatott Kiss Norberttel közösen Kápolnára - számolt be az eseményről a Kékes Online. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett. Fotó: Korepta Lilla Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az eseményen megjelent a kápolnai Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület, a Szurkolók az Állatokért állatmentő csapata, és a Heves Megyei Polgárőr Szövetség képviselői is, akik ízletes tápokkal és különféle felszerelésekkel kedveskedtek a macskaárvaház lakóinak. Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a természet és az állatok védelmét elsődleges fontosságúnak tartja - Fotó: Kozma Zsuzsi A főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre

Átadták az M25-ös gyorsforgalmit – Fotók

Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat, a két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy 50 milliárd forintba került. Az egrieknek és a térség lakóinak évtizedes álma valósult meg a beruházással, hozzájárul az érintett városok és térségek gazdasági fejlődéséhez, emellett biztonságosabbá és gyorsabbá teszi a közúti közlekedést - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az avató ünnepségen, hozzátéve, hogy Eger és környéke esetében mindez az idegenforgalom további erősítését is szolgálja. Fotó: Magyar Építők A 4 kilométeres szakaszát Eger és Andornaktálya között már 2018-ban átadták, az eseményről hírportálunk képriportban számolt be. Most a hiányzó 14,5 kilométer készült el: az Andornaktálya és a 3-as főút közötti 7,5 kilométert (az alábbi térképen pirossal) a Colas Út Zrt. és a HE-DO Kft.;míg a 3-as főút és az M3-as autópálya közötti 7 kilométert (kékkel jelölve) a Colas Hungária Zrt. kivitelezte. A fent említett első szakaszt ugyanezek a vállalatok kivitelezték. Az Egert érintő útfejlesztések nem értek véget: tervben van egy nagyságrendileg egy 10 kilométer hosszú elkerülő út építése is Heves megye székhelyéhez. A projekt környezetvédelmi hatástanulmánya és a tanulmánytervevárhatóan 2022 első negyedévére készül el. Íme néhány fotó az immár teljes egészében elkészült M25-ösről. Fotó: Magyar Építők Fotó: Magyar Építők Fotó: Magyar Építők EZT OLVASTA MÁR? http://egrisztorik.hu/vegre-jovo-hetfotol-valora-valik-az-egriek-egyik-legfontosabb-alma/

Kirúgták a Márai Látogatóközpont vezetőjét

Magáncélra használta az épületet. Titokban tartott privát bulit, ezért azonnali hatállyal menesztették az egri Márai Látogatóközpont vezetőjét - értesült az Egri Ügyek. A kirúgás tényét Scrob Andrea, a komplexum üzemeltetéséért felelős cég (Média Eger Kft.) ügyvezetője is megerősítette a hírportálnak. Az indoklás szerint a Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont intézményvezetője magáncélra használta az épületet, de erről senkit sem tájékoztatott, illetve utólag sem jelentette a történteket. „Ezzel a magatartással a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét szándékosan megszegte, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi. A Média Eger vezetése a Márai Szabadidőközpont intézményvezetőjének munkaviszonyát a mai nappal azonnali hatályú felmondással megszüntette”- közölte az Egri Ügyekkel az ügyvezető. A volt intézményvezető 2017 ősze óta dolgozott a Máraiban; felelőssége nagynak mondható, hiszen egy uniós projektből létrehozott komplexum üzemeltetéséért, biztonságáért és szakmai vezetéséért felelt. A Szépasszony-völgy bejáratánál található Kalandpark üzemeltetése is a feladatai közé tartozott - áll a portál cikkében.

Megtartotta szezon indító sajtótájékoztatóját az Egri Vízilabda Klub

Mint ahogyan honlapjukon is megjelent, sajtótájékoztatót tartott az Egri Vízilabda Klub , ahol bemutatták a 2020/2021-es csapatokat és ismertették a terveket, célokat. Szabó Ervin, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető-igazgatója nyitotta meg az eseményt, az ő tolmácsolásában emlékeztek meg Dr. Ringelhann Györgyre, aki a város és a vízilabda életnek is kiemelkedő alakja volt. Elhangzott, hogy a klub egy posztomusz kitüntetést készített, amit Szécsi Zoltán ad át a családnak. Amíg csak egészsége engedte, ott volt minden vízilabda meccsen, szeretett feleségével Mária asszonnyal egyetemben. Ilyenkor mindig váltottunk pár szót. A sablonokon túl, belementünk a sportélet változásaiba, csakúgy, mint az aktuálpolitikába. Egy ilyen alkalommal nagyon megragadt bennem egy üzenettel is felérő mondata: “Eger üdve a legfőbb törvény…!” A bejelentések sorát Szécsi Zoltán, a klub elnöke kezdte. Tájékoztatójában kiemelte, hogy a következő szezon az építkezésről szól, teljesen új alapokra helyezték a klub működését. Ebben fontos szerepet játszik az, hogy az elmúlt időszakban sikerült konszolidálni a működést, ezzel lehetőséget teremtve a célok eléréséhez. Kiemelt szerepet kap Biros Péter, aki egy teljesen új munkakörben felel majd az átstrukturált működésért. A frissen kinevezett szakmai igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy két részre kell osztani a jelen és a jövő feladatait és kihívásait. Egyrészt támaszkodni kell a saját nevelésű fiatalokra, ezzel is