Hónap: 2020 július

Jól halad a fürdőszobák kialakítása az egri kórházban

A Markhot Ferenc Kórház Hotel épületében lévő fekvőbeteg osztályokon minden kórteremben fürdőszobákat - zuhanyzóval, Wc-vel -  alakítanak ki. A munkálatok jól haladnak, a tervezett 80-ból, 45 vizesblokkot hoztak már létre, mellyel jelentősen nőtt a kórtermek komfort fokozata. A beruházás 200 millió Ft saját forrásból valósul meg és várhatóan az év végére befejeződik.  (tovább…)

Négyszer annyi közpénz mehetett el a Mátrai Erőmű megvásárlására

Az eddig kommunikált vételár négyszerese is elmehetett  a Mátrai Erőmű megvásárlásához kapcsolódó dokumentumok szerint. Hírportálunk még 2018 márciusában cikkezett arról, hogy Mészáros Lőrinc megvette a Mátrai Erőművet. Tavaly év végén azonban az állami tulajdonú MVM Zrt. és a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó OPUS Global Nyrt. közölte: az állami tulajdonú MVM Zrt. megvásárolja Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 %-os tulajdoni részesedését. Az üzlet tavasszal létre is jött: 17,4 milliárd forintért vette meg az állam Mészáros Lőrinc érdekeltségétől a Mátrai Erőmű 73 százalékát. Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan a napokban közérdekű adatigényléssel kikérte az ügy dokumentumait, és ezek alapján azt állítja: az MVM-nek 17 helyett 75,14 milliárd forintra volt szüksége. Indoklása szerint a cég vezetése ugyanis 26,4 milliárd forint tőkeemelést kért, ugyanennyi áthidaló keretet, hogy az erőmű működőképes maradjon, valamint 4,9 milliárd forint tagi hitelt. Fontos hozzátenni, hogy mindez nem volt része a vételárnak, az változatlanul 17,4 milliárd forint. Tóth beperelte az MVM-et, mert ugyan sok dokumentumot átadott a cég, sokban kitakarások, valamint visszatartott mellékletek miatt nem látszik minden olyan adat, amelynek a politikus szerint nyilvánosnak kell lennie. HVG http://egrisztorik.hu/hivatalos-meszaros-lorinc-megvette-matrai-eromuvet-megyenkben-ime-teljes-portfolioja/

Újabb 11 igazolt fertőzöttet találtak Magyarországon

Ezzel 4435 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Újabb 11 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést - ovasható a kormányzati oldalon. A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint az aktív fertőzöttek száma 510 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45 %-a budapesti. 69 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténba az utóbbi huszonnégy órában 371 ember került. A portál figyelmeztet: ajárvány továbbra is jelen van és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van. Az a cél, hogy a vírust a határon kívül tartsuk és a további szigorításokat, korlátozásokat elkerüljük. Ezért léptek életbe a beutazási korlátozások, amelyek célja, hogy megakadályozzuk a fertőzés külföldről történő behurcolását és a járvány magyarországi fellángolását. A sárga és piros besorolású országokból hazatérőknek, valamint mindazoknak, akiknél a járványügyi kontaktkutatás során elrendelik, hatósági házi karanténban kell maradniuk. A beutazási korlátozások bevezetése óta a hatósági házi karanténban lévők száma nő, jelenleg 7824 embernél van érvényben. Az Operatív Törzs a hatósági házi karantén betartásának fokozott ellenőrzésére kérte fel a rendőrséget.

Fölényes győzelem: 16-9-re győztek az egri pólósok

A Magyar Kupa első fordulójában hét góllal múlta felül a Tatabányát a heves megyei gárda. Győztesen debütált Petrovai Márton a ZF-Eger kispadján mint vezetőedző - számolt be az Egri Vízilabda Klub honlapja. A portál tájékoztatása szerint a frissen igazolt Török Béla vezérletével kiváló támadásokat produkáltak a fehér sapkások, a védelmet pedig remekül irányította hátulról Krémer Balázs a tatabányaiak ellen. Petrovai mester tehát betartotta előzetesen tett ígéretét, lehetőséget biztosított fiatalabb pólósainak is, akik egytől egyik remekül teljesítettek. Fotó: vlv.hu A szünetben már 9-4-et mutatott az eredményjelző, a nagy különbség pedig teljesen megérdemelt volt. Ki kell emelni Lőrincz Bálint, Baksa Benedek és Török Béla szerepét a támadásokban, a védelemben pedig igazi vezér volt Sántavy Máté. A meccs további izgalmas részleteiért és mestermérlegért klikk IDE! A mérkőzés jegyzőkönyve (forrás: waterpolo.hu) Eger-Tatabánya 16-9 (6-2, 3-2, 4-2, 3-3)Gólszerzők: Baksa 4, Török 3, Lőrincz 2, Murisics 2, Telegdy, Sántavy, Szalai, Rádli, Szőke Á., ill. Keresztúri 2, Korbán 2, Mladoniczky 2, Szőke B., Márkus, Tanczer EZT OLVASTA MÁR? http://egrisztorik.hu/ekkora-osszegbol-menti-meg-az-allam-az-egri-vizilabda-klubot/

Egert elkerülni: Újra napirenden az elkerülő út

A héten beszámoltunk arról, hogy "kicsit" késve, "kicsit" drágábban, de végre átadták az M25-öst, megvalósítva a heves megyeiek negyedszázados álmát. Azonban a hétfőn tartott avatóünnepség más miatt is emlékezetes: fideszes politikusok újra belengették, hogy megépül az egriek elkerülő útja is. Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös gyorsforgalmi utat július 20-án MTI/Komka Péter Bár a nagyívű bejelentésen kívül semmi konkrétum, új információ nem hangzott el, ha már bedobták újra a köztudatba, mi is összefoglaljuk, mit lehet tudni erről. Korábban hírportálunk is cikkezett arról, hogy 2017 decemberében elfogadta a közgyűlés Eger Fenntartható Városi Mobilitási Tervét, melyben végre szerepelt egy városunkat tehermentesítő-elkerülő út megépítése is. Akárcsak az M25, az elkerülő út is erős vágya a helyieknek, ugyanis több mint húsz éve teszi pokollá az Egert észak–déli irányban átívelő 25-ös főút mentén élők életét az átmenő elviselhetetlenül nagy gépkocsiforgalom, az egészségre ártalmas hanghatásokkal és az autók, teherautók által okozott szennyező anyagokkal. Persze ez csak az egyik vetülete a problémának, említhetnénk még a keleti vársorészek vagy az ostorosi lakosok infrastrukturális gondjait. A közgyűlési döntés konkrétumokat is tartalmaz: az ehhez kapcsolodó tanulmány 10-17 milliárd forintra becsülte az építkezés költségeit, illetve egy 2030-as határidőt tűzött ki. A rossz hír, hogy anyagi forrás egyelőre nincs hozzá. Forrás: eger.hu Ha az M25-ös