uniós források

Indul a jogállamisági eljárás, még idén veszíthetünk uniós pénzeket

A hírt hivatalosan Margaritisz Szhínasz alelnök jelentette be szerdán, miután az Európai Bizottság biztosi kollégiuma, vagyis valamennyi biztos elfogadta a javaslatot - írja a HVG. A lap szerint a döntésről a mai nap folyamán tájékoztatják a magyar kormányt is. A mechanizmus az uniós pénzek védelmét szolgálja, egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen szerdán délelőtt a következő problémás területeket nevezték meg: a közbeszerzések, az európai költségvetések végrehajtása, az auditok, a monitoring, az elszámolási eljárás, a transzparencia, a csalások megelőzése, a korrupció. Ezek a gondok már több mint tíz éve léteznek Magyarországgal kapcsolatban, és mindeddig a magyar kormány nem nyújtott megnyugtató megoldást Korábban már megírtuk, hogy a jogállamisági mechanizmus végső esetben akár az uniós források befagyasztásával is járhat. Az eljárás 5-9 hónapot vehet igénybe, amelynek végén a tagállamok tanácsa elfogadja az Európai Bizottság javaslatát a pénzügyi intézkedésekről, ezeknek a jogsértésekkel arányban kell állniuk.  Ujhelyi István szocialista EP-képviselő szerint eddig példátlan módon már befagyasztottak mintegy 2500 milliárd forintot a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokból, de a jogállamisági sérelmek miatt veszélybe kerülhet a hétéves költségvetésből szintén hazánknak járó mintegy 14 ezer milliárd forint támogatás időbeni lehívása is. 

Megszületett a döntés: jogállamisági eljárás indul Magyarországgal szemben, gyengül a forint

A jogállamisági mechanizmus végső esetben akár az uniós források befagyasztásával is járhat. Az Európai Bizottság megindítja a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen, jelentette be Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén.  Magyarországgal több területen is van vitája az EU-nak, de a fő baj a korrupció - fogalmazott a Bizottság elnöke.  A jogállamisági mechanizmus lényege, hogy amennyiben egy tagállam megsért bizonyos jogállami normákat, akkor a Bizottság visszatarthatja az uniós pénzek kifizetését.   Az eljárás megkezdése még nem jelenti automatikusan a pénzek befagyasztását. Ez ugyanis egy hosszú hónapokig tartó procedúra, amiben a Bizottság és a tagállami kormány tárgyal egymással. Ha nincs megegyezés, akkor az Európai Tanács (tehát a tagállami vezetők) elé kerül az ügy, amely minősített többséggel határoz a kérdésben. Ursula von der Leyen bejelentése után a forint erőteljes gyengülésbe kezdett az euróval szemben, a reggeli 370-ről már 376 fölé emelkedett a jegyzés. Forrás: Privátbankár Ez is érdekelhei: https://egrisztorik.hu/kozeleg-a-husvet-hogyan-diszitsuk-fel-otthonunkat/