Bodrogi Gyula

Ma ünnepli 91. születésnapját Bodrogi Gyula

Ma ünnepli 91. születésnapját Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Bodrogi Gyula Budapesten született 1934. április 15-én. Édesapja vadász volt, aki fiával is megszerettette ezt az időtöltést. Gyermekként pedagógusnak készült, matematika-fizika tanár szeretett volna lenni, de végül a művészetek mellett kötelezte el magát. Pályáját néptáncosként kezdte, 1954-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára -eredetileg rendező szara, amely végül nem indult el -, színész diplomáját 1958-ban kapta meg. Első szerződése a József Attila Színházhoz kötötte, amelyhez több mint húsz évig hű maradt. A Vidám Színpadhoz 1982-ben került, ahol volt színész, művészeti igazgató, igazgató-rendező, majd 1996 és 2002 között a Vidám Színpad Kht. ügyvezető igazgatója, 2002-ben pedig örökös taggá választották. 2003-ban Jordán Tamás igazgató meghívására a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. 1975-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályakezdőként elsősorban kortárs és klasszikus darabok karakterszerepeit játszotta, de hamarosan felfedezték komikusi tehetségét is – ettől kezdve ő lett az úgynevezett könnyű műfaj egyik legjellegzetesebb képviselője. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban kamatoztathatta. Rendezőként is szívesen választott zenés darabokat. Filmszínészként is hamar a közönség kedvence lett. Első filmjét, a Külvárosi legendát