Kiemelt

Veronai tragédia: felébresztették a kómából az egyik súlyos sérültet

Felébresztették az olasz orvosok a mesterséges kómából a veronai buszbaleset egyik súlyos, égési sérüléseket szenvedett sérültjét. Az állapota stabil, a bőrátültetés óta fokozatosan javul, és lehet vele kommunikálni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: hétfőn a veronai kórház és a budapesti Honvédkórház orvosai egyeztettek, és úgy döntöttek, hogy az égési sérült átkerülhet az intenzívről a súlyos sérültek osztályára. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy mikor lesz szállítható állapotban. Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy a másik válságos állapotban lévő, koponyasérüléses beteg állapotában nincs változás. A miniszter felidézte: szombaton hazahozták a veronai buszbaleset halálos áldozatainak földi maradványait. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. (MTI) AJÁNLJUK MÉG https://egrisztorik.hu/legfrissebb-hir-mesterseges-komaban-tartjak-buszbaleset-egyik-serultjet-ket-nagyon-sulyos-es-tiz-sulyos-serult-van-meg-rajta-kivul/

40 métert másztunk, csimpaszkodtunk, hogy „szédületes” képeket lőjünk a havas és szmogos Egerről – Fotógaléria

Negyven méter magasba kapaszkodtunk fel pár napja, hogy az Egri Törvényszék felújítása alatt álló épületénél dolgozó daruból lőjünk néhány "lélegzetelállító", "szédületes" fotót a napsütésben és szmogban fürdőző, hótol szikrázó szépséges kisvárosunkról. Hálás köszönet dr. Nyiri Beáta elnök asszonynak és az Egri Törvényszéknek a lehetőségért! (tovább…)