Agria

Ezek a lehetőségei azoknak, akiket nem vettek fel a felsőoktatásba

Július 21-én nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, az öröm azonban nem mindenki számára volt felhőtlen. Nincs minden veszve, ha valakit első körben nem vettek fel a vágyott intézmények egyikébe sem: nem csak a pótfelvételi, de számos egyéb lehetőség is szóba jöhet - még azok számára is, akik nem érték el a 280 pontos belépési küszöböt. 1. Pótfelvételi A legkézenfekvőbb lehetőség, ha valaki első körben nem jutott be a felsőoktatásba, a pótfelvételi, amely opcióval sokan élnek azok közül is, akik februárban ugyan nem jelentkeztek semmilyen képzésre, idő közben azonban úgy döntöttek, szeretnének továbbtanulni. Augusztus 5-ig jelölhetnek meg újabb helyeket az érintettek, és elsősorban a fizetős helyeket vehetik számításba. A ponthatárokat augusztus 24-én hirdetik ki a szeptemberben induló képzésekre, így a pótfelvételiben érintetteknek érdemes előre felkészülniük a lakhatással kapcsolatos kérdésekre, hiszen gyorsan kell cselekedniük, ha az eljárás során egy másik városban kapnak esélyt a továbbtanulásra. Azok, akik korábban az államilag támogatott helyek előnyben részesítése miatt nem vettek számításba más, fizetős intézményeket, a pótfelvételi nyílt napokon tájékozódhatnak az egyetemek, főiskolák képzési kínálatáról. Az idén legnépszerűbb, Gazdálkodás és menedzsment szakra a Metropolitan Egyetem például még várja a jelentkezéseket, augusztus 3-án pedig egy online nyílt nap keretében mutatja a be üzleti szakjait az érdeklődőknek. 2. Halasztás Azok, akik

Nyári élmények helyett képernyőfüggőség – így választhatod le a gyereket az okoseszközökről a szünidőben

Egy átlagos tinédzser évente 114 napot tölt a képernyők előtt Fára mászás a nagyinál, pancsolás a Balatonban, biciklizés a haverokkal a játszótéren – a legtöbb felnőtt ma még így emlékszik vissza a gyermekkori szünidők élményeire, a mai fiatalok számára azonban leginkább a televíziók, a tabletek és a játékkonzolok előtt töltött órák számítanak szórakoztató kikapcsolódásnak. A tizenévesek becslések szerint közel 8 órát bámulják az okoseszközöket naponta, de már az öt év alattiakat is egyre inkább érinti a digitális függőség. A következmény lehet alvás- és hangulatzavar, koncentrációs nehézségek, látószervi károsodás, elhízás és mentális betegségek. Milyen szempontokat tartsunk szem előtt, hogy megóvjuk gyermekeink tesi-lelki egészségét a rengeteg szabadidőt (és képernyőidőt) hozó nyári szünetben, hogyan állítsunk fel betartható és ésszerű szabályokat? Hortobágyi Ágoston digitális stratéga segít a válaszok megtalálásában. Kis túlzással állíthatjuk, hogy napjainkban már digitális eszközökkel a kezükben jönnek világra a gyerekek: egészen kis koruktól fogva körül vannak véve a képernyőkkel, mobiltelefonokkal és tabletekkel, melyek nem csupán egyszerű tárgyakként szerepelnek az életükben – a szüleik nap mint nap, akaratlanul is „bemutatják” használatukat. A kütyük a kicsik és a tizenévesek számára ma már a szórakozás és kikapcsolódás elsőszámú forrásait jelentik, melyek meghatározzák hogyan kapcsolódnak egymáshoz és a világhoz, ráadásul a pandémia és a lezárások még inkább

Lezárásokra kell számítani Egerben a szerda esti tüntetés miatt

A helyi és helyközi buszjáratok útvonala is változik a demonstráció idején. Több más város mellett Egerben is tüntetést szerveznek a kormány közelmúltban meghozott döntései (a kata-szigorítás és a rezsi-átszabályozás) ellen. Az "Álljunk ki egymásért!" címmel meghirdetett demonstációt a Kepes György téren (a Kepes Intézet előtti területen) fogják indítani szerda este 18 órától. Innen a beszédek után elindulnak és több, szimbolikus épület előtt is megállnak, többek közt az egyetemnél, a bíróságnál, iskoláknál, a kórháznál és még az önkormányzatnál is.  Az Egri Ügyek összefoglaló cikke szerint a forgalomkorlátozás a Kossuth Lajos utcát, Törvényház utcát, Barkóczy utcát, Csíky Sándor utcát és a Széchenyi utcát érinti, ezeket zárják le 18:40-től 20:00-ig. A fenti időszakban a lezárások miatt fennakadások lesznek a közösségi közlekedésben, valamint a járatok nem érintik az autóbusz-állomást. A helyi és helyközi járatokra elsősorban az Agria Park megállóban, illetve a Noszvaj és Ostoros irányába közlekedő buszokra az Egészségház út nevű megállóban lehet felszállni. Kimaradó megállóhelyek: Tűzoltó tér, Dobó Gimnázium, Autóbusz-állomás, Bazilika, Bazilika (Törvényház), Színház, Egyetem - írja az egri portál. Borítókép: MTI

Több balesetnél is beavatkoztak hétfőn az M3-as sztrádán

Hétfőn 20 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába. A 14 tűzesetet és 5 műszaki mentést összesen 25 hivatásos, 1 önkormányzati tűzoltóegység kezelte. A beavatkozást igénylő esetek mellett 1 téves jelzés is érkezett az ügyeletre. Összeütközött két személyautó, egy kisbusz és egy kisteherautó hétfő reggel az M3-as autópálya 43-as kilométerénél, a Pest megyei Hévízgyörk közelében. A balesethez a hatvani hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egységek áramtalanították a járműveket, majd segítettek a mentőknek a sérültek mozgatásában. A járművekben összesen tizenketten utaztak, hatan könnyebben, ketten súlyosan megsérültek. Lesodródott az útról és árokba hajtott egy személyautó a 253-as út 8-as kilométerénél, Novaj térségében, tegnap délután. Az egri hivatásos tűzoltók kerekeire állították, majd áramtalanították a járművet, a jármű vezetője nem sérült meg. Tűz keletkezett tegnap délután Gyöngyösön a Koháry úton, egy oktatási intézmény második emeleti konyhájában. A tűzhelyen felejtett éghető anyag gyulladt meg, az ott dolgozók porral oltó készülékkel eloltották a lángokat. A város tűzoltói átszellőztették az épületet, az eset során senki nem sérült meg. Délután egy leszakadt ág veszélyeztette a gyalogosokat Egerben az Attila úton, az egri hivatásos tűzoltók távolították el a veszélyes ágat.  Kora este árokba hajtott egy autó az M3-as sztráda 42-es kilométerénél. A hatvani tűzoltók vonultak az esethez, áramtalanítottak, a balesetnek nem volt sérültje.  Éjszaka az

Halálos tűzeset Poroszlón

Csütörtök hajnalban kigyulladt egy százhatvan négyzetméteres lakóház egyik szobája Poroszlón, a Hősök útján. Tizenkét tűzoltó két technikai eszközzel kezdte meg az oltást. Az épületben a tűzzel érintett helyiségben a bútorzat és ruhaneműk égtek. A tűzoltók oltás közben egy idős férfi holttestét találták meg az épületben, aki feltehetően füstmérgezésben vesztette életét. Egy gázpalackot is kivittek az épületből, megelőzve ezzel a robbanást. A tűz pontos keletkezési körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni. A leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, már annyi mérgező égésterméket belélegeztek, hogy nem képesek menekülni. Tanácsos a konyhába, hálóba, nappaliba füstérzékelőt elhelyezni és odafigyelni egyedül élő idős rokonainkra, szomszédunkra. Olyan lakásban, házban, ahol füstérzékelő működött, senki nem sérült meg, és jelentős károk sem keletkeztek. Heves Megyei Katasztrófavédelem Címlapkép:Illusztráció

Borzalmas körülmények között halt meg az idős hatvani asszony

Kegyetlen szenvedéseket kellett átélnie a halála előtt annak a 79 éves nőnek, akit közeli hozzátartozói egyáltalán nem gondoztak azt követően, hogy otthonában magatehetetlen állapotba került. A sértett a hatvani lakásán 2019 őszén háztartási balesetet szenvedett, ami miatt december elejére mozgásra és önellátásra képtelen állapotba jutott, teljesen ágyhoz kötötté vált. A vele együtt élő lánya (az ügy I. rendű vádlottja) naponta szembesült ezzel a helyzettel, de ennek ellenére sem látta el az édesanyját, akihez sem orvosi, sem szociális gondozói segítséget nem hívott. A sértettet nem mozgatta, nem ágytálazta, nem pelenkázta, és nem fürdette, miáltal emberhez méltatlan körülményeket teremtett a számára. Nem csak az ágy környékén, de az egész házban rendkívüli kosz és bűz uralkodott. A néni unokája és annak élettársa heti rendszerességgel jelent meg a lakásban, észlelték is az ottani állapotokat, mégsem tettek semmit a kínjai miatt gyakran jajgató asszony érdekében azon kívül, hogy eredménytelenül felszólították a lányát anyja gondozására, illetve arra, hogy hívja ki az orvost. Az egyenes ági leszármazókat törvény kötelezi a felmenőikről való gondoskodásra, ám a sértett lánya és unokája szándékosan és súlyosan elhanyagolta ezt a kötelezettséget, belenyugodva magatartásuk várható következményeibe. A több hetes ellátatlanság miatt rendkívül elhanyagolt sértetthez csak akkor hívtak mentőt, amikor eszméletlen állapotba került, de az életét ebben

Ezt érdemes tudni a szeptemberben változó katáról

Alapvetően változik meg a kata, a kisvállalkozók és kisvállalkozások legnépszerűbb adózási formája 2022. szeptember elsejétől. A kata kivéreztetésével nagyságrendileg 400 ezer vállalkozó anyagi helyzete fog romlani, a HVG összefoglalója szerint ezek a legfontosabb változások. A kisadózó vállalkozások (vállalkozók) tételes adója (kata) egy kedvezményes adózási forma, amellyel a kisvállalkozók és kisvállalkozások egy havi fix adóösszeg befizetésével leróják a legfontosabb közterheiket, és minimális adminisztrációval végezhetik a tevékenységüket. Szeptemberben változik a kata alanyiág alá tartozók köre, csak főfoglalkozású egyéni vállalkozók választhatják ezt az adózási formát. Az egyéni vállalkozóknak, cégeknek, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaság és közkereseti társaságok, valamint az ügyvédi irodák augusztus 31-ig maradhatnak ebben az adónemben. A kata összege is változik, amely augusztus 31-ig 25, 50 és 75 ezer attól függően, hogy főállású vagy nem a kisadózó, szeptember elsejétől egységesen mindenkinek 50 ezer forint lesz. A kata bevételi határa az alábbiak szerint alakul: 2022. augusztus 31-ig: A katásnak évi 12 millió forintos nettó árbevételig a tételes adón kívül nincs más fizetnivalója. Évi 12 milliós árbevétel fölött azonban a különbözet után 40 százalékos adót kell fizetnie. Ha valaki nem teljes évet katázik, akkor a 12 millió forintot időarányosan, havi egymillió forintjával kell figyelembe venni.Ugyanazon adóalanytól érkező évi 3 millió forintnál magasabb bevétel esetén a 3 millió forint feletti

Pluszpénzt kapnak kedden a nyugdíjasok

Az évközi nyugdíjemelés összességében 184 milliárd forintot jelent csaknem 2,5 millió nyugdíjas számára. Aki bankszámlára kérte nyugdíjának utalását, annak kedden kerül az évközi nyugdíjemelés a bankszámlájára, így július 12-én több mint másfélmillióan jutnak a járandóságukhoz. A júliusban érkező pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak. Egyre többen választják az utalást, ebben szerepet játszhat az is, hogy míg a bankszámlára július 12-én érkezik a nyugdíj és az azzal együtt érkező nyugdíj-kiegészítés összege, addig a postai kézbesítés július 29-ig tart.  Aki postai úton kapja a nyugdíját, de át szeretne térni a bankszámlára utalásra, annak egyszerű dolga van: személyesen, írásban vagy legegyszerűbben az ügyfélkapun keresztül kérheti azt. Utóbbihoz mindössze a „címváltozás, számlaszám változás, utalási mód változásának bejelentése” elnevezésű űrlapot kell kitölteni MTI

Újabb rendkívüli közgyűlés lesz, csaknem 9 milliárd forint a tét

A polgármester szerint szakmaiatlan, gazdaságilag pontatlan és jogilag vállalhatlan a Fidesz-frakció és baloldali szövetségeseik által megszavazott Top Plusz forrás felosztása. Rendkívüli közgyűlésen kell megmentenünk az Egernek megítélt 8,9 milliárd fejlesztési pénzt - írja közösségi oldalán Eger polgármestere. Mirkóczki Ádám szerint az Oroján Sándor vezette Fidesz-frakció és baloldali szövetségeseik ismét bebizonyították, hogy még városstratégiai ügyekben sem érdeklik őket sem a szakmai, sem a jogi, sem a gazdasági érvek és képesek minden ész érvvel szemben dönteni, bármilyen kockázatokkal, károkkal járjon is az. A múlt csütörtöki közgyűlésen is pontosan ezt tették, amikor bohózatba illő módon új szavazást kérve keresztülverték Oroján előző este benyújtott és senki által nem olvasott 60 oldalas módosító indítványát a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia és hozzá kapcsolódó Top Plusz forrás felosztásáról szóló napirend kapcsán - fogalmazott a polgármester. Mirkóczki szerint hiába kérték a szakemberek, hogy ne veszélyeztessék az egy éven keresztül kidolgozott anyagot ad hoc beadványokkal a képviselők, őket ez most sem érdekelte. Sajnos mára bebizonyosodott, hogy miután a szakemberek megvizsgálták az olvasatlanul megszavazott anyagot, egy teljesen szakmaiatlan, gazdaságilag pontatlan és jogilag nem kivitelezhető módosítások születtek, így az anyag nem hogy a minisztériumig nem juthat el, de már a megyei önkormányzat illetékesei sem támogathatják - indokolta Mirkóczki az újabb