Javában zajlik a ZF Hungária Kft csaknem 800 új egri munkahelyet teremtő beruházásának előkészítése Eger déli iparterületén

Kiemelt, Közélet

 

Fotó: Egri önkormányzat
Egy négy méteres mélységben futó szennyvíz gerincvezetéket cseréltek ki két hónap alatt az egri vízmű szakemberei, hogy folytatódhasson a beruházás.

A sajtónyilvános alapkőletétel júliusban megtörtént, melyről hírportálunk is beszámolt, ám már jóval ezt megelőzően elindult a munka, hiszen az egri önkormányzat vállalta, hogy megteremti a nagyvállalati fejlesztés infrastrukturális feltételeit.

Első – és egyben igen hatalmas lépésként – a kivitelező Heves Megyei Vízmű Zrt-nek ki kellett kiváltania egy 1000 mm-es, csaknem 4 méteres mélységben futó szennyvíz gerincvezetéket. Ez a feladat a tapasztalt szakemberekkel rendelkező cég számára is az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kihívása volt, melyet egyes napokon extrém körülmények között, napi 24 órás felügyelet mellett végeztek.

Fotó: Egri önkormányzat

A beruházás azért volt szükséges, mert az épülő üzemcsarnok az ipari terület olyan részére esik, ahol a városi szennyvíz gerincvezeték fut. Mindezt 196 millió Ft-ból, 250 méter hosszban, acél szádfalazással, HOBAS üvegszálerősítésű csövek felhasználásával, 6db tisztítóakna beépítésével együtt végezték el.

A munka mintegy két hónapig tartott, s legalább ugyanennyi időt vett igénybe az optimális műszaki megoldás tervezése, előkészítése. A magas költséget a nem mindennapi műszaki tartalom és a rendkívüli kihívást jelentő környezeti adottságok eredményezték.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az üzemelő vezetéken végzett munka határidőre, kiváló minőségben készült el. A Heves Megyei Vízmű Zrt. a ma elérhető legmodernebb technológiát és alapanyagokat alkalmazta.

Vélemény, hozzászólás?