A kép csak illusztráció
Négyen sérültek meg a verekedésben.
A nyomozók azzal gyanúsítják a 34 éves, a 47 éves, az 55 éves és az 58 éves férfiakat, hogy 2018. május 7-én délelőtt Gyöngyösön, az Akaszka utcában előzetes szóváltást követően testi erővel és vascsővel bántalmazták egymást, valamint a legfiatalabb egy vasvillával megütötte az egyik nőt.

A bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján a legidősebb elkövető súlyos, míg a nő és a másik két férfi könnyű sérüléseket szenvedtek.

Még egy vasvilla is előkerült, amellyel egy nőt sebesítettek meg  Fotó: police.hu

A rendőrök rövid időn belül a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit és előállították őket a városi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett kihallgatták őket.

A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)