Széles körü összefogással, egész éves programsorozattal ünnepli Eger az íróóriás életművét.

Két fő fókusza lesz az emlékévnek, amellyel Gárdonyi sokrétű világára is fel szeretnék hívni a figyelmet – írják a szervezők közleményükben.

Tájékoztatásuk szerint amellett hogy a belváros megtelik Gárdonyi-idézetekkel két kiemelt eseménye is lesz a programsorozatnak.

Az egyik az augusztus 6-14-ig tartó Gárdonyi Napok lesz, mely a Gárdonyi Piknikkel kezdődik, az író születésnapja tiszteletére. A Valide Sultana Fürdőrom kétnapos TUTU Jazz Fesztiválnak ad otthont, majd három napon keresztül a belváros és a Dobó tér kínál számtalan koncertet, élményszerű utcai előadásokat, flash-mobokat. A Harlekin Bábszínház jóvoltából testre szerelhető óriásbáb formájában elevenedik meg Gárdonyi Géza, „akivel” bármikor „összefuthatunk”.

A Dobó téri nagyszínpadon fellép többek között Szabó Balázs Bandája, HOBO, Roy és Ádám, Varga Livius és NeVa, valamint a Kávészünet zenekar is. A Gárdonyi kert gyerekbirodalommá válik. Gárdonyi szellemiségét megidézve játékos foglalkozások, arcfestés, kézműves műhely színesíti a délutáni gyermekkoncerteket, bábelőadásokat és táncházat. A Gárdonyi Napokat az Egri vár legjelentősebb eseménye, a Végvári Vigasságok zárja.

A rendezvénysorozat legkülönlegesebb előadásának az Egri vár udvara ad otthont augusztus 10-én. „A múltban a jövőm” Gárdonyitól – Gárdonyiról címmel ad koncertet Dés László és zenésztársai, továbbá közreműködik Gryllus Dorka és Simon Kornél.

Az őszi rendezvénysorozat központi eleme az október 30-a köré szerveződő Gárdonyi Ünnep, mely a kultúra és a tudomány jegyében zajlik. Gárdonyi halálának napjához kapcsolódóan ebben az időszakban szakmai konferenciát, koszorúzási, emléktábla avató ünnepséget szervez a város. Az ünnep zárásaként – a Gárdonyi Géza Színházban – Gárdonyi-est keretein belül adnak műsort a színház művészei és az Egri Szimfonikus Zenekar.

Eger minden jelentős kulturális, oktatási és turisztikai intézménye, szervezete megmozdul a Gárdonyi 100 Emlékév kapcsán. Kulcsszerepet játszik Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, az emlékév fő kezdeményezője és finanszírozója. A városvezetés természetesen kiemelt jelentőséget tulajdonít e rendezvénysorozatnak, mely kihat a város teljes életére, és kulturális-turisztikai jelentőségén túl identitásformáló szerepe is van.

Az önkormányzat intézményi közül az Egri várat és a Gárdonyi házat is üzemeltető Dobó István Vármúzeumban szinte minden Gárdonyi Gézáról szól. Az emlékévben extra programokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, online tematikus túrákkal, múzeumpedagógiai programokkal készülnek kiemelten erre az alkalomra.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár elsősorban az ismeretterjesztő előadások szervezésével kapcsolódik az emlékévhez, valamint a Múzeumok Éjszkája programsorozat keretén belül rengeteg Gárdonyis játékkal, programmal várja az érdeklődőket. A könyvtárban ezen a napon lesz először megtekinthető az író életét feldolgozó vándorkiállítás.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ felhívásaival tehetségkutató, vers- és prózamondó versenyeket szervez, egyedi műalkotások készítésére irányuló irodalmi, képzőművészeti és mozgókép pályázatokat hirdet a középiskolás, egyetemista korosztály részére. Gyermeknapon az Egri Csillagok gyermek szereplői színesítik a programokat.

Az Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is készül az emlékévre. Nyitó szakmai rendezvényként áprilisban az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontjában, záró rendezvényként novemberben az Egyetemen zajlik tudományos szakmai konferencia.

Az egri borászok is kiveszik részüket a Gárdonyi 100 Emlékév megünneplésében. Az Egri Bikavér Lovagrend az Egri Borvidéki Tanács koordinálásával, az egri borvidéki borászok közreműködésével emlékbort készít a neves évfordulóra. Az Egri Csillag bort idén nyáron mutatják be, az Egri Bikavért pedig jövőre, Gárdonyi születésének 160. évfordulóján. Tervek szerint 1552 palack készül mindkettő fajtából. Az Egri Csillag bor bemutatása az emlékév egyik fontos boros eseménye lesz.

A Gárdonyi 100 Emlékév Eger turizmusában is jelentős szerepet játszik 2022-ben. Gárdonyi Géza neve az Egri csillagok óriási népszerűsége miatt egybe forrt Egerrel, a regény máig sokak meghatározó könyvélményének számít. Az Eger Városi Turisztikai Kft. erre a kulturális kapcsolódásra helyezi a fő hangsúlyt az idei évben. A népszerű látnivalók (Egri vár, Gárdonyi ház, Líceum, Érseki palota, stb.) részt vesznek az emlékévben, a városi programok közül több is prioritásként kezeli a Gárdonyi évfordulót, és bor-gasztro területen is több ínyencséggel készülnek az egri szolgáltatók. Minden adott tehát, hogy az Egerbe érkező vendégek még több élménnyel térjenek haza egri nyaralásuk, látogatásuk után.

A Gárdonyi 100 Emlékév egri eseményeiről a város turisztikai portálján, a visiteger.com oldalon lehet részleteket megtudni.