A vízi sportok iránt érzett szerelem már gyermekkorban is kialakulhat. Ez ám a szuper vagy inkább SUPer hír! Tényleg nem lehet eléggé korán belecsobbanni az élményekbe! Persze azért a megfelelő felszerelés nem spórolható ki a történetből, de ez úgysem cél!

Nem érdemes első körben felnőtt modellel kezdeni?

Sem első, sem sokadik körben. A gyerek SUP pontosan arra a célra lett kifejlesztve, hogy minden tekintetben a gyerkőcök igényeit szolgálja. Tehát nem, a felnőtteknek szánt alternatívák nem biztonságosak még akkor sem, ha történetesen az érintett lurkó komoly tapasztalatokkal rendelkezik. A gyártók nem véletlenül fektetnek óriási hangsúlyt az életkornak megfelelő kialakításra, felépítésre, szerkezetre. Ugyanis ezektől a tényezőktől függ, hogy a modell mennyire nevezhető megbízhatónak. Ez az a pozitívum, egyúttal ez az a szempont, ami soha, semmilyen körülmények között sem szenvedhet csorbát. Hiszen a testi épség borítékolása földön-vízen mindenkor prioritás.

A felügyelet természetesen még akkor is erősen javallott, ha a gyerkőc már stabilan kezeli a vízi helyzeteket, és régóta pattan fel újra és újra a deszkára. Váratlan szituációk bármikor adódhatnak, tehát már csak ezek miatt is lényeges az odafigyelés. Viszont ez nem jelenti azt, hogy akkor a jókedvnek szünetelnie kell, sőt. Valójában a vízi sportolás egyik felszabadító jellegzetessége, hogy elképesztő örömöt szerez mindazoknak, akik képesek átengedni magukat az élményeknek. A gyerekek pedig soha nem haboznak, ha szórakozásról van szó!

Mi az, ami nem maradhat ki a felszerelésből?

Például a SUP evező. Enélkül erőteljesen hiányos a felállás. Még jó, hogy bőven akadnak verziók, tehát a választás nem okozhat problémát. Minden esetben ildomos azt az egy, kicsinek tűnő, de óriási jelentőséggel bíró aranyszabályt figyelembe venni, hogy akkor jó egy döntés, ha testre szabott. Azaz, ha a rendelkezésre álló lehetőségek közül nem a kompromisszumok befolyásolják a képet, hanem az egyedi igények és azok hiánytalan kielégítése.