Több mint hetvenezer forint értékű arany ékszert zsebelt be az egri “vajákos Biri néne”, ám a rontáslevételről “megfeledkezett”.

A vádlott 2017. szeptemberében céltalanul sétált Eger felnémeti városrészében, amikor felfigyelt a sértettre, aki házának előkertjében munkálkodott. Miután felmérte, hogy az idős hölgy – részben életkoránál fogva – nem, vagy csak korlátozottan képes az általa ott helyben eltervezett bűncselekmény felismerésére, ezért beszélgetni kezdett vele.

Előbb a sértett egészségi állapotára, és annak okaira, majd az asszony ékszereire terelődött a szó. Ekkor ajánlotta fel a nagylelkűséget színlelő vádlott, hogy szívesen leveszi a rontást a betegeskedő nő ékszereiről, ami bizonyosan pozitív változást eredményez majd az egészségi állapotában, de általában az életében is.

A megtévesztett áldozat ennek hatására előhozta a lakásból egyes féltve őrzött értékeit, melyek közül az elkövető kiválasztotta az arany ékszereket azzal, hogy korlátozott képességei folytán csak a nemesfémből készült tárgyakról tudja levenni a rontást.

Ezeket rögtön magához is vette, cserébe pedig három tarot-kártya lapot adott a sértettnek, egyben megígérte, hogy a rontás levétele érdekében szükséges műveletekhez azonnal hozzálát, amint hazaér Miskolcra.

Arra is megkérte az asszonyt, hogy ennek meggyorsítása céljából a hazautazás költségeit fizesse ki a számára, majd az ékszerekkel és 3 ezer forint készpénzzel a zsebében azzal az ígérettel távozott a helyszínről, hogy az átvett tárgyakat hamarosan vissza fogja szolgáltatni. Mivel ez nem történt meg, az idős nőt végül több mint 70 ezer forint tényleges kár érte.

A Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva
korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolja a terheltet, aki a
bűncselekményt különös visszaesőként követte el.

Az ügyészség – erre is tekintettel – vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától történő határozott idejű eltiltásra, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság kötelezze őt a sértettnek okozott kár megtérítésére.

(