Rekordszámú részvétel az időközi választáson Hódmezővásárhelyen

Belföld
A hódmezővásárhelyiek 39,21 százaléka ment el szavazni 13 óráig. Négy évvel ezelőtt az önkormányzati választáson ugyanekkor 20,1, az országgyűlésin 35,29 százalék volt.

Délután  1 óráig a hódmezővásárhelyiek 39,21 százaléka vett részt az időközi polgármester-választáson, ez magasabb, mint a 2014-es országgyűlési és az önkormányzati választás. Négy évvel ezelőtt az önkormányzati választáson ugyanekkor 20,1, az országgyűlésin 35,29 százalék volt. Az emberek – az egyik szavazókörben szerzett tapasztalat alapján – folyamatosan érkeznek, alig van néhány olyan perc, mikor csak a szavazatszámlálók ülnek a teremben.

Az első adatok is azt mutatták, nagyobb a lelkesedés, mint korábban. A friss adatokra Márki-Zay Péter független jelölt azt mondta, optimista, és abban bízik, napközben is marad ez a lendület. Korábban arról beszélt, 60 százalék fölötti részvételnél nyerhető a választás. A három jelölt a sajtónyilvánosság előtt leszavazott, Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője titokban tette ugyanezt.

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán településvezetőt és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak. 

A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni az időközi polgármester-választást. A megyei jogú városban hárman indulnak a posztért: a Fidesz-KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán alpolgármester, továbbá függetlenként Hernádi Gyula és Márki-Zay Péter.

A város választásra jogosult 36 818 polgára ötven szavazókörben adhatja le voksát. A napközbeni részvételi adatokról és a választás eredményéről a www.valasztas.hu oldalon is lehet tájékozódni. 

A Baranya megyei Rózsafán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület tavaly november végén feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul, a négy képviselői helyre pedig 17 független jelölt pályázik. Rózsafa választási névjegyzékében 289-en szerepelnek.

A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú egyéni választókerületben választanak képviselőt, a korábbi képviselő, Aradszky Lászlóné (Fidesz-KDNP) halála miatt. A posztért a Fidesz-KDNP jelöltje, a Magyar Munkáspárt jelöltje és egy független jelölt indul. A választáson 2346-an vehetnek részt. 

Vasárnapra két időközi települési nemzetiségi választást is terveztek: a Baranya megyei Vásárosdombón és a Bács-Kiskun megyei Dávodon roma nemzetiségi képviselőket választottak volna, a voksolások azonban jelöltek hiányában elmaradnak, így ezeken a településeken legközelebb csak 2019-ben lehet nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

(HVG, MTI)