Beszámoló

A július végén megkezdődő magyar labdarugó NB1 magabiztosan kijelenthető, hogy a nyáron igazán szép futballt játszott. Ahogy jelenleg a szeptembert megkezdve ránézünk a tabellára a Kisvárda vezet, de előnye gyenge lábakon áll. hiszen a címvédő Ferencváros hátrányának oka az, hogy míg 2 ponttal vezet a Várda, 2 meccsel többet is játszottak mint a zöld-fehérek. A Fradi, Kisvárda, Videoton hármas közül csak a fehérváriakat lassította le a bajnokságban a nemzetközi szereplés. A Vidi 7-dik helyen áll miután legutoljára pont az első helyen álló Kisvárda ellen vesztett rangadót eléggé csúnyán, 3-1re.

A Top 2 után pedig az egész tabella jelenleg a fején áll. A 3.-dik helyet az újonc Kecskemét foglalja el, a Puskás Akadémia döntetlen sorozata révén. A felcsútiak se jöttek ki jól a nemzetközi selejtezőkből, viszont csapatuk még csak 1 vereséget szenvedett el a bajnokságban, azt is a ferencvárosiak ellen. A puskást a Paks követi viszonylag stabil formával. Az utolsó 5 helyet a következő sorrendben foglalják el ezek a csapatok: 8. Mezőkövesd, 9. Honvéd, 10. Vasas, 11. Debrecen, 12. Újpest. A két feljutó csapat közül, a Kecskemét illetve Vasas egyértelműen a Kecskemét állt fel jobban. Szebb játékot játszanak és egyszerűen gyorsabban léptek át az NB1 dinamikusságába. A Mezőkövesd és a Honvéd nem tud stabil formát mutatni és a döntetlenek és vereségeket nem tudta következetes játékkal kizárni. Az újonc Vasas hiába játszik lelkesen, se olyan szerencséje, se olyan minőséget nem tudott mutatni játékában mint legfőbb vetélytársa, a Kecskemét. A Debrecen és Újpest pedig újra és újra szezonról szezonra harcol élet-halál harcot a bentmaradásért, így a hajrában mindig ügyesen maradtak a kieső zóna fölött. Jelenleg nem pont úgy néz ki újból a helyzet.

Egy szezon elején mindig okos dolog fogadásokat kötni azok számára, akik szórakoztatónak találják a bajnokság másként való megélését. Meg kell nézni a csapatok átlagos formáit, és ennek egyik módja a bonuszkod.net oldal, ahol a legjobb tanácsokat találja a legrátermettebb csapatról.

Ferencvárosi TC

A Ferencváros ismét erősen kezdte a szezont és hiába van papíron a második helyen, mindenki szemében a legesélyesebb csapat. Csercseszov csapatát rendezettre edzette és soraik teljes önbizalommal cserélődhetnek. A zöld-fehérek stabil futballt játszanak és minden terén a játéknak ott vannak a szeren. 2 bajnokok ligája és európa liga kvalifikációs meccs miatt kihagyott bajnoki meccs után is 2 ponttal van lemaradva a másik esélyes Kisvárdától, akik bravúrt bravúr után halmoznak.

Kisvárda

A Várda tavalyi sikerei után ugyanott folytatta győzelmeit augusztusban. Az előző szezon legsikeresebb csapatának nevezhető Kisvárda hatalmas fejlődést hajtott végre a klubon belül és a klub minőségét komolyan az NB1 topcsapatai közé vitte. A csapat mely még pár éve az Újpesttel és a Diósgyőrrel volt egy szinten, a konferencia ligába is majdnem be találta útját. A Ferencváros nagyvalószínűséggel megtalálta a szezonra szóló legfőbb ellenfelét.

Kecskemét

Újonc csapatok, ahogy ez el is van várva tőlük edzőiktől és szurkolóiktól lelkes játékot játszanak és kellő szerencsével párszor, és ügyes játékot játszva a „nincs veszteni valónk” hozzáállással igazi bravúrt tudnak mutatni. Pont ez történt a Kecskeméttel, majd meglátjuk ők is illetve a magyar bajnokság többi csapata is tudja-e folytatni így játékot, vagy netán javít rajta, vagy sajnálatosan ront. Ezt nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy a nyarat nézve élvezhetőnek tűnik újra az NB1.