Oké, igazad van: az egri mandarinréce kissé túl van már tolva az egri médiában, ezért az Egri Sztorik most inkább néhány érdekességet oszt meg róla, amelyről talán még nem hallottál.
A mandarinréce, olykor mandarinkacsa egy közepes méretű ázsiai díszmadár, amely a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék családjába tartozik. A mandarinréce már jóval időszámításunk kezdete előtt igen ismert és nagyra becsült madár volt Ázsiában. A nyugatiak már megérkezésük után nem sokkal felfedezték a madár szépségét. Európába először 1745-ben telepítették be díszmadárként, de tenyészteni csak 1834-ben sikerült. A fajt könnyű gondozni és tenyészteni, emiatt sok tenyésztőnél és állatkertben is megtalálható.
Valaha igen elterjedt volt Kelet-Ázsiában, de mára veszélyeztetett fajjá vált. Víz közeli lombos erdők lakója. A Kelet-Oroszországban és a Kínában élő populáció jóval ezer pár alatt van, habár Japánban megközelítőleg 5000 pár él; ez a szám az erdőirtás miatt csökken. Az utóbbi időkben a mesterséges telepítések révén Európában is elterjedt, itt körülbelül 7000 vadon élő párt tartanak nyilván. Világszerte elterjedt parkokban és dísztavak mentén, és sok helyen visszavadulva is megtalálható.
A nagy-britanniai állomány ma már külön populációnak tekinthető, mivel hosszabb idő óta önállóan szaporodik. Nyugat-Európa többi részén, és Közép-Európában a szökevények eddig még nem voltak képesek a tartós túlélésre a vadonban. Heinroth német madarász Berlin környékén 1900 körül mandarinrécéket telepített ki. A kis populációt még 1920-ban is megemlítették. A második kísérletben Brandenburg környékén helyeztek ki mandarinrécéket 1975-ben, és egészen 1990-ig ez a népesség is képes volt fennmaradni. A tartós fennmaradás legfőbb akadálya a nyest és a többi menyétféle volt. A Berlini Állatkertből szökött egyedekből alakult populáció csaknem 500 tojót foglal magában.
A récék egy másik forrása 1990 a Cottbusi Állatpark volt, aminek környékén 1998-ra 80-120 költőpár nevelt fiókát. Svájcban először 1958-ban szaporodott vadon, és 1980 óta állandó költőmadár, sőt, az 1990-es évek óta gyarapszik és terjeszkedik. Ausztriában például a bécsi parkokban vagy a vorarlbergi Rajna-deltában. Belgiumban az első költést 1987-ben figyelték meg. 2002-re az akkori nyolcvanról kilencvenötre nőtt számuk csak Flandriában. Hollandiában 1964 óta költ; a párok száma 2000-re 200 és 260 közé nőtt
.
A mandarinréce kinézete
A mandarinréce a fényes récék közé tartozik, amelyek tollazatuk fémfényéről kapták nevüket. A rendkívül szép formájú és tollazatú madár általában 41–49 cm hosszú,szárnyfesztávolsága 65–75 cm. Különösen jellegzetes a hím, melynek jellemzője a vörös csőr, a szemek körüli fehér félhold alakú mintázat és a csőr alatti nagy terjedelmű vörös tollazat. Könnyen felismerhető zölden fénylő üstökéről, gesztenyebarna szakálláról, széles fehér szem fölötti csíkjairól, és feltűnően nagy narancssárga szárnytollairól, amelyek vitorlaszerűen felmerednek. Színváltozatai nem ismertek, habár dísztollai egyedenként eltérhetnek. Nyugalmi állapotában jobban hasonlít a tojóra, de ilyenkor is melle és hasa erőteljesebben sárgásbarnán mintázottak. Háta sötétebb, csőre matt karmazsinvörös. Nászruháját május közepétől vedli le, ezután a kis tollak, majd a kormánytollak következnek. Júliusban a szárnytollak cserélődnek; ekkor a mandarinrécék egy hónapra röpképtelenekké válnak. A nászruha felöltése augusztus végén kezdődik.
A tojók hasonlóak a kisasszonyréce tojóihoz, viszont tollazatuk világosabb, és csőrük tompa végződésű. Szürkésbarna tollazatával kevéssé feltűnő. Szeme körül fehér gyűrű látható, ami hátrafelé keskeny csíkban folytatódik. A karolinai récékhez is erősen hasonlítanak, de kisebbek, és oldaluk durvábban foltozott, mint azoké, és szemgyűrűjük is keskenyebb. feje szürke, karevezőin zöld tükör látható, és végük fehér. Oldalán tollai feltűnően nagyok és lekerekítettek. Vedlésének menetrendje egy hónappal lemaradva követi a gácsérét. Repülés közben mindként nemnél sötétzöld tükör látható, azonban a rövid és hegyes farok a legfeltűnőbb ismertetőjele röptében.
A fióka felül sötétbarna, alul a színe a világosbarna és a szalmasárga között változik. Szárnyán világos foltok láthatók, amelyek a hátán is megjelenhetnek. Fejteteje, nyakának hátsó része és tarkója barna; fejének oldala, nyakának elülső része világos. Melle tejfölszínű, és szárnyán is láthatók tejfölszínű foltok. Szemétől sötét kantár indul hátra, és a szem alatt párhuzamosan egy ennél világosabb csík fut.
A frissen kelt fióka csőre sötét szürkésbarna vörösesbarna heggyel. Lába elöl sötétszürke, oldalt olajszürke. Úszóhártyája sötétszürke. Ahogy a fióka növekszik, csőre az alapjánál és az oldalán elkezd hússzínűvé válni; mire felnő, addigra teljesen átszíneződik. Ezzel párhuzamosan a lába is átszíneződik olajsárgára, de az úszóhártya sötét marad. A fiatal gácsérok tollazata vörösesbarna tónusú, csőrük pirosas. A fiatal tojók melle barnásszürke, és vízszintesen csíkozott.
Forrás: agraroldal.hu