A triász letartóztatott tagjai ellen az Egri Járási Ügyészség emelt vádat nemrégiben a bíróság előtt.


Az ügy Egerben élő 28 éves fővádlottja 2019-től kezdődően napi rendszerességgel szerzett be részben kábítószernek, részben új pszichoaktív anyagnak minősülő szereket különböző személyektől egyrészt saját fogyasztás, másrészt továbbértékesítés céljából. Társai – egy nála két évvel fiatalabb férfi, és egy 61 éves nő – folyamatosan közreműködtek ezekben a beszerzésekben, és mindketten részt vettek a tiltott anyagok továbbadásában is. A vádlottak egymás tevékenységéről tudva, egymást az ellátási lánc fenntartásában segítve, rendszeres haszonszerzésre törekedve, vagyis bűnszövetségben követték el megélhetésük finanszírozása érdekében a terhükre rótt bűncselekményeket.

A vádirat szerint a dílerek budapesti személyes kapcsolataik révén, illetve internetes rendelések útján jutottak a különböző drogokhoz, melyeket azután saját, alufóliás kiszerelésben árusítottak Eger belvárosának különböző pontjain.

Az elkövetők az elmúlt időben a nyomozó hatóság látókörébe kerültek. Cselekményeik bizonyítása azonban összehangolt felderítési tevékenységet igényelt, melynek eredményeként idén februárban került sor a tettenérésükre, majd mindhármuk előállítására és bűnügyi őrizetbe vételére. A nyomozási bíró ezt követően rendelte el ügyészi indítványra a letartóztatásukat, mely kényszerintézkedés velük szemben jelenleg is foganatban van.

Az Egri Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a terhelteket, akik egyikével szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is vádat emelt.

A vádhatóság a vádlottakkal szemben fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától – és részben a járművezetéstől – történő határozott idejű eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra és a tőlük lefoglalt drogok elkobzása mellett arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze őket a nyomozás során elmerült több mint négymillió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Heves Megyei Főügyészség