Miközben az Európa Kulturális Fővárosa címről beszélünk, Egernek lassan egy éve “erős kihívást” jelent 18 lépcsőfok.

Még tavaly decemberben épített az egri önkormányzat a Garzonháznál lévő erősen lepusztult kőlépcső felé egy ideiglenes faépítményt, hogy az egriek zavartalanul tudjanak közlekedni. Óvoda és iskola is található a környéken, így nem egy forgalomtól távol eső, elhagyatott, lényegtelen lépcsőről van szó.

Az önkormányzat akkor azt ígérte, a falépcső csak ideiglenes, a teljes újjáépítés szükségességét a 2016 -os költségvetés tervezésénél figyelembe veszi. A városi büdzséről vélhetően 2016 februárjában dönt a Közgyűlés, s az elfogadott felújítási program alapján a sürgős munkákat haladéktalanul megrendeli a Polgármesteri Hivatal – hangzott az ígéret.

Azt is elmondták: szükséges beruházásra vonatkozóan részletes költségszámítással és tervekkel rendelkezik a Városüzemeltetési Iroda. A lépcsőt el kell bontani, és annak helyére tartós megoldással, vasalt beton lépcsőt szükséges építeni, korláttal ellátva – hangsúlyozták. Mindez egyébként számításuk szerint 3-4 millió forintos költséget jelent majd.

Azóta nem történt semmi, illetve mégis: minimum 3 alkalommal seggrészeg, vagy csak mókás kedvű karatéjosok lerúgták a falépcső korlátjait. Íme a tegnapi állapotok:

lepcso01

lepcso02

Hírportálunk szerint teljesen mindegy kinél akadt el a “vaslépcsős” beruházás, a lényeg, hogy miközben az Európa Kulturális Fővárosa címről beszélünk, elkeserítő, hogy Egernek lassan egy éve ilyen “erős kihívást” jelent 18 lépcsőfok. Csak remélni tudjuk, hogy a falépcsős megoldás egyéves évfordulóján, decemberben valami pozitív dolog történik.