Rémisztően távol kerültünk attól a lélekgyógyászattól, melyet Jung annak idején lefestett: ma már szinte csak a kémiáról és gyógyszerekről hallunk a lélek betegségeit illetően. A 148 éve született neves pszichiáternek, Carl Gustav Jungnak valószínűleg lenne egy-két keresetlen szava a ma “lélekgyógyászaihoz”.
Július 26-án lenne 148 éves Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, aki még lélekgyógyászatként beszélt a mentális problémák kezeléséről.
„A lélek rendellenes működése súlyos testi károkat okozhat, mint ahogy a testi szenvedést a lélek is megsínyli, hiszen test és lélek el nem választható, szinte egy és ugyanaz az élet.” – mondta Jung, aki hitt abban, hogy a test és a lélek, mint ellentétpárok alkotják az embert. Így a mentális problémák eredetét elsősorban nem a testi folyamatok zavaraiban kereste, ténylegesen az embernek, mint egyénnek a lelki problémáin próbált segíteni.
Jung szerint: „A vallások pszichoterápiai rendszerek. Hiszen mit teszünk mi, pszichoterapeuták? Gyógyítani próbáljuk az emberi szellem, az emberi psziché vagy az emberi lélek szenvedését, és a vallások ugyanezzel a problémával foglalkoznak.” Ma már igen meredek dolog lenne lélekről beszélni ezen a területen, hiszen Jung eszméit felváltotta a modern pszichiátria (pszükhe=lélek, iatreia=kezelés), amely a lelket egynek tekinti az aggyal.
És nem is kell világhírű pszichiátereket idéznünk ahhoz, hogy ezt láthatóvá tegyük, hiszen Bánki M. Csaba is igen szemléletesem megfogalmazta ezt egyik könyvében: „Ma már tudjuk, hogy amit tudatnak, »léleknek« nevezünk, az a koponyánkban helyet foglaló alig másfél kiló kocsonyás anyag természetes biológiai működése…”
„Gyógyítani annyi, mint egésszé tenni. Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes.” – mondta Jung. Amit ma látunk ezzel szemben, talán kissé messze esik ettől: a pszichiáter a tünetek alapján eldönti, hogy a páciens melyik előre meghatározott kategóriákba esik, majd kiválasztja az azokhoz tartozó diagnózisokat és felírja rájuk a szokásos gyógyszereket. A pszichiátriai szerek természetesen az agy kémiai folyamatait befolyásolják, bár azt, hogy a páciens agyával volt-e bármi probléma, senki sem vizsgálta meg. Dióhéjban ez ma az elfogadott elfogadott módja a mentális problémák gyógyításának, ám talán nem is ez a nagyobbik baj.
Jung eszméje ez volt: „A lélekgyógyász számára legyen alapszabály, hogy minden egyes esetet újnak és egyedülinek tekintsen. Így közelíti meg leginkább az igazságot.” A betegek ma mégis csupán címkéket kapnak, kategóriákat, mint a bipoláris depresszió, a generalizált szorongás, vagy a paranoid skizofrénia. Addig tekintenek rá egyénként, míg a diagnózis megszületik, onnantól fogva ő „mentális beteg”, akit a betegségtípusa szerint kell kezelni.
Egy dolgot biztosra vehetünk: ha Jung ma köztünk járhatna, lenne egy-két keresetlen szava azokhoz, akik ma így állnak a mentális gyógyításhoz, és nem is hibáztathatnánk érte.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Címlapfotó: Illusztráció