Archív fotó: Keller Richárd

Az Almagyar és Kossuth utca felújítási munkái mellett a Barkóczy út és a Széchenyi utca megújításával folytatódik az egymilliárd forintos kormányzati forrásból megvalósuló, infrastruktúra-fejlesztési program Egerben. Mindez útlezárásokkal, forgalomkorlátozásokkal és a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ egyes buszjáratainak útvonalváltozásával jár együtt.

Október 9-én, hétfőn reggel 8 óra után megkezdődik Egerben a Barkóczy út burkolatának felújítása, melyhez az alábbi, forgalmi változások kapcsolódnak:

  • A Barkóczy út Törvényház- és Rózsa Károly út közötti szakaszán félpályás lezárás lesz érvényben, a forgalmat egy irányba, mégpedig a Törvényház út felé, egy útpályán, folyamatosan biztosítja a kivitelező
  • A Barkóczy útra csak a KMKK helyi és helyközi buszjáratai, az áruszállító járművek és a megfelelő behajtási engedéllyel rendelkező autósok hajthatnak be
  • A Barkóczy úton közlekedő helyi autóbuszjáratok a Felsőváros irányába a következő, terelő útvonalon haladnak: Törvényház út – Vörösmarty út – Rózsa Károly út – Csiky Sándor utca. Ezután a Posta megállóhelytől kezdődően már a megszokott megállókat érintik. A felújítással érintett szakaszon kimarad a Domus áruház (autóbusz állomás) megállóhely, melyet ideiglenesen a Törvényház úti (Bíróság épülete előtti), más járatokat is kiszolgáló, működő megállóba helyeznek át. A Lajosváros irányába közlekedő autóbuszok az eredeti útvonalon közlekednek

 

A Széchenyi út burkolat-felújítási munkáihoz kapcsolódóan, október 9-én, hétfőn 8.00 óra után az alábbiakra kell számítani:

  • A Széchenyi út Árva-köz és Tűzoltó tér közötti szakaszát lezárják a gépjármű forgalom elől, erre a szakaszra csak a KMKK helyi, közösségi közlekedést biztosító autóbuszai hajthatnak be.
  • A Tűzoltó téri, helyi autóbusz megállókat átépítik, ezeket ideiglenesen a „Nagyposta” irányában, az eredeti megállóhoz közel, ideiglenes megállóval pótolják.

Az egri, történelmi belváros több pontján, így a Bajcsy-Zsilinszky utcában garanciális burkolatjavítást végez a kivitelező, emiatt a Jókai utca forgalmi rendje megváltozott, az alábbiak szerint:

  • A belvárosból csak Jókai utcán keresztül lehet kihajtani a Dobó tér irányából, tehát épp ellenkező irányba halad a forgalom, mint eddig.
  • A Jókai utcai lakosok kizárólag a Bajcsy-Zsilinszky utcai beléptető ponton keresztül tudnak közlekedni, a nyitott sorompó segíti őket ebben.

Az eredeti forgalmi rendet a Bajcsy és Jókai utcák vonatkozásában, várhatóan a jövő hét elején állítják helyre, a garanciális munkákhoz kapcsolódóan, a Szent János utcában azonban még várható rövid lezárás.