Két képviselő is kilépett az Egységben a Városért Egyesület frakciójából pénteken a polgármester miatt, ezzel borul az erőfölény a közgyűlésben.

Megszüntetjük tagságunkat az Egységben a Városért Egyesület önkormányzati frakciójában – jelentette be péntek délután Keresztes Zoltán (Momentum) és Komlósi Csaba (LMP) önkormányzati képviselő.

Kilépésük okaként Mirkóczki Ádám egri polgármestert nevezték meg.

Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán péntek délután a bejelentéskor Fotó: Facebook

Komlósi szerint Mirkóczki nem akar elfogadni semmiféle belső kontrollt, nem kíváncsi a sajátjától eltérő szempontokra, véleményekre. Az első komolyabb feszültség a 2020-as költségvetéssel kapcsolatos egyeztetések elmaradása miatt keletkezett – idézte fel, de ide sorolja azokat a kisebb és nagyobb horderejű későbbi döntéseket, bejelentéseket, amelyek “mindenféle egyeztetés nélkül történtek, és amelyek a rendkívüli jogrend idején sokasodtak meg.”

Ilyen volt Komlósi szerint az alpolgármesterek cseréje, az új cégvezetők kinevezése vagy a rendkívüli jogrend utolsó napján kiadott SZMSZ-módosítás, illetve hogy a tévéből kellett megtudnia, hogy mit gondol „Eger” a Szabadvárosok helyi népszavazási kezdeményezéséről a polgármester.

“A fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza az új polgármester tevékenységében.”

– fogalmazott Komlósi.

Keresztes Zoltán képviselő kilépésének okaként a Jobbikból júniusban távozó Mirkóczki Ádám vezetési stílusát, és az ennek következtében meghozott kétséges színvonalú döntéseit nevezte meg.

“A polgármester az Egységben a Városért Egyesület frakciójának kihagyásával, egyeztetések nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél és intézményeknél” – idézte fel.

Kifejtette: a polgármester kezdeményezésére az önkormányzat cégeit egy ernyőszervezet, az EVAT Zrt. alá helyezik át, melyek így kikerülnek az egriek által választott közgyűlés kontrollja alól.

Ez a fideszes városvezetési trükköket idéző megoldás jelentősen rontja a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzati cégek átláthatóságát.

– hangsúlyozta Keresztes.

A képviselő szerint úgy történt döntés a Malomárok utcai parkoló kivitelezéséről is, hogy arról vele, az érintett körzet lakóinak választott képviselőjével senki nem egyeztetett és ugyancsak a polgármester indítványa nyomán a városi költségvetést júliusban olyan súlyos szakmai hiányosságok közepette módosították.

“Mindezeken túl a polgármester utasítására megszüntették a korábbi fideszes városvezetés gyanús ügyeit vizsgáló bizottságot, mielőtt az érdemi eredményeket tudott volna felmutatni. A szavazóink a jogos elszámoltatást várják tőlünk, ennek fényében is értelmezhetetlen ez a döntés egy magát függetlennek mondó polgármestertől” -fogalmazott.

A közgyűlés eddig sem működött, finoman szólva, “olajozottan”, lásd korábbi cikkünk. A képviselő-testületben kilenc fő tartozott eddig a várost irányító frakcióhoz, de Keresztes kilépésével a gyakorlatban elveszthették a többséget a testületben. A Fidesznek ugyan csak hat képviselője van, de egy Mi Hazánk-os és egy független képviselő is a testületben ül a nyolc megmaradt Városért Egyesület-es képviselő, a polgármester és a két új ellenzéki mellett.