Vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani.

Amikor az otthonunk berendezéséről van szó, hirtelen azt se tudjuk sokszor, hova kapjunk. Előfordul, hogy valaki hónapokig alszik matracon a földön, míg elkészül a vágyott ágy, de az is gyakori, hogy az első útjába akadó darabot hazaviszi. Nézzük, mik azok a hibák, amiket sokan elkövetnek, de legközelebb talán mi már nem.

A legapróbb, és a lakberendezés egyik legutolsó fázisával kezdjük. Általában ez az a rész, amikor a koronát feltesszük az elkészült műre. Sokan imádják a mütyüröket, az apró dísztárgyakat, amikkel egyedivé kívánják tenni az otthonukat. A dekorációs tárgyak esetében a legtöbbször viszont igaz, hogy a kevesebb néha több, ezért próbáljuk nem telezsúfolni a lakást apróságokkal.

Minden ilyen típusú összeállításban elhangzik, mégis sokakkal megesik, hogy csak mennyezeti fényforrást szerez be. Próbáljunk különféle magasságú lámpákat is használni, hiszen ezekkel biztosítva lesz a kellően világos élettér. Emellett az sem hátrány, hogy remek hangulatot teremthetünk a segítségükkel.

Amikor a nappalink berendezésére kerül sor, ne spóroljunk az ülőgarnitúrán. Mivel ebben a helyiségben vélhetően elég sok időt töltünk majd, ne egy kiszuperált használt darabot válasszunk, inkább nézzünk körül az RS Bútor kínálatában, ahol több remek minőségű, tartós darabot is találhatunk.

 

Festés előtt próbáljuk ki a kiválasztott színt, mert bár nem egyben öntjük fel a falra az egészet, nagy csalódás érhet, ha azonnal a falra kenjük a dobozon látható árnyalattól nagy valószínűséggel eltérő színű festéket. Teszteljük, egy kisebb felületen, egy papíron, ha pedig megszáradva is megfelel az elvárásainknak, indulhat a munka!

Ne feledkezzünk meg a fókuszpontról sem, ami köré kialakítjuk az adott helyiség berendezését. Ez családtól, életviteltől és szokásoktól is függhet, de éppígy befolyásolhat a lakásunk elrendezése is. Ha szeretünk tévézni, akkor legyen az a fókuszpont, de ha a társasjáték az életünk, akkor helyezzük a hangsúlyt a dohányzóasztalra. Persze, ha a dupla szárnyú ablakon túl a hegyek látványa tárula szemünk elé, akkor érdemes ezt kiemelni.