A Garzonház elhasznált liftjeinek cseréje 25 millió forintba kerültek.

A csaknem 200 lakásos, városi tulajdonban álló egri társasházban, az úgynevezett Garzonházban mindkét liftet teljesen új, korszerű eszközökre cserélte az egri önkormányzat.

Eger idei költségvetésében 25 millió forinttal szerepelt a Garzonház igen elhasznált liftjeinek cseréje. Ennek megfelelően április elején kezdődött el a régi felvonó szétszerelése, majd a tavasz folyamán új sínrendszert, új súlyokat, új motort, új fülkét és új ajtókat szerelt fel a kivitelező. A lift megújulása valóban teljes körű. Aki a helyszínen jár, valóban szembetűnő különbséget tapasztalhat a korábbi és a jelenlegi állapot és liftműködés között, immár mindkét szerkezet esetében. A második személyi felvonó tesztüzeme július első napjaiban indult el.

lift_garzonhaz

Ebben az épületben található egyébként a város bérlakás-állományának 20 százaléka. A csaknem 500 egri lakosnak otthont adó, Rákóczi út 8-10. szám alatti ingatlanban a 2015-ben lezárult szociális városrehabilitációs program keretében százmilliós nagyságrendű beruházást hajtottak végre: a kivitelezők szigetelték a házat és cserélték a nyílászárókat is. Az épület immár a legkorszerűbb energiatakarékossági mutatókkal rendelkezik.

Az egri Garzonházban ezzel sem áll meg a fejlesztések sora: a tervek szerint a lépcsőház és a hátsó bejárat felújításával még az idei évben teljessé válik a megújulás. A 198 szociális bérlakásra elsősorban fiatal lakásigénylők nyújthatnak be pályázatot és kedvezményesen vehetik bérbe a lakásokat. Az egri önkormányzat ezzel is támogatja azt, hogy a városhoz kötődő fiatal felnőttek Egerben kezdhessék életüket.