egerszaloki_kislany
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított egy budapesti férfi ellen, aki az eddigi adatok alapján november elején megjelent korábbi partnerének egerszalóki otthonánál, majd onnan a beleegyezése nélkül elvitte magával közös gyermeküket.

A gyanú szerint a férfi közölte az édesanyával, hogy amennyiben hajlandó külföldön prostituáltként dolgozni, kizárólag abban az esetben adja vissza a kislányát.

A 2 és fél éves gyermek édesanyja ezt követően, november 16-án értesítette a rendőrséget.

A Heves megyei nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egység munkatársainak közreműködésével a bejelentés másnapján Budapesten elfogták Sz. Zsoltot és élettársát Cs. Krisztinát.

A 39 éves férfit és a 42 éves nőt előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol ellenük – őrizetbe vételük mellett – emberrablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A gyermeket és édesanyját a rendőrök épségben hazaszállították.

A rendőrség kezdeményezésére az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. november 19-én mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.