Az egri labdarúgócsapat a megyei másodosztálytól kezdve az NB 1-ig minden osztály megjárt, ezalatt pedig volt amikor komoly karriert befutó játékosok is erősítették a keretet.

Németh Norbert már bőven több mint 100 NB 1-es találkozón pályára lépett, amikor a frissen az elsőosztályba feljutó Eger csapatába igazolt 2012-ben. A Bet 365 információi szerint előtte a Győri ETO-nál és a Vasasnál is hosszabb időt töltötte el. Igaz az Eger nem töltött sok időt az NB 1-ben, nagyon simán estek ki, de Németh kimagaslóan a csapat legjobbja volt ekkor és 9 gólig jutott a szezonban. A középpályás korábban már Oroszországban is eltöltött egy évet légiósként, 2-szer pedig a magyar válogatottban is pályára lépett a 2003/04-es szezonban, Örményország és Észtország ellen kapta meg a lehetőséget.

Aranyos Imre fordított utat járt be, ő az Eger csapatában nevelkedett és ott is kezdte meg a felnőtt karrierjét. Végül 1992-ben jött el neki a nagy lehetőség, amikor Vácra került a második évében pedig megnyerte a csapattal a bajnokságot. Aranyos 3 év és 80 találkozó után hagyta ott a csapatot és végül pár kiterő után a Vasasnál talált új otthonra, ahol 128-szor lépett pályára. 1996 és 1997 között 3-szor kapott lehetőséget a válogatottban, ezek mind barátságos mérkőzések voltak.

A montenegrói Goran Vujovic 2008-ban került a Magyarországra a Videotonhoz, ahonnan folyamatosan kölcsönadták. Azonban így is magyar bajnoknak és Ligakupa győztesnek mondhatja magát, pedig az Unibet.hu adatai szerint 4 év alatt csak 32-szer játszott a Vidiben. A játékos végül 2012-ben hagyta el a klubot és került Egerbe, ahol összesen 8 mérkőzésen védte a csapat kapuját. Ezután haza is tért az otthonába és többet nem jött vissza Magyarországra. A jelenleg 36 éves kapus 1-szer a hazája válogatottjában is pályára lépett még 2009-ben egy Ciprus elleni vb-selejtezőn, ami 2-2-es eredménnyel ért véget.

Címlapkép:Facebook/egrifoci