Kékfény

Ítélethozatal Egerben: Mintegy három millió forintnyi védett gombát hozott be illegálisan az országba – Most komoly pénzbüntetésre számíthat

Az ítélet szerint mélyen a szebébe kell nyúlnia a férfinak, aki mintegy 55 kilogramm, védett gomba becsempészéséért  Az Egri Járásbíróság 2018. február 01-én természetkárosítás bűntette miatt ítélt el egy vádlottat. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016 nyarán – külföldről – 54 kilogramm, összesen 669 darab császárgalócát hozott be Magyarországra. A császárgalóca a vonatkozó környezetvédelmi miniszteri rendelet szerint védett gombának minősül, természetvédelmi értéke egyedenként 5 ezer forint. A vádlott által az országba behozott 669 darab császárgalóca természetvédelmi értéke összesen 3 milló 345 ezer forint. A védett növényfaj egyedének birtoklásához és az országba történő behozatalához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, ilyen engedéllyel azonban a vádlott nem rendelkezett. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki és 450.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta, valamint egy évre eltiltotta a gomba nagykereskedelmi tevékenységtől, valamint a vadon termő erdei gomba felvásárlásától, mint foglalkozástól. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mind az ügyész mind pedig a vádlott 3 nap gondolkodási időt kért.

Torlódás az M3-ason: Három autó ütközött Atkárnál

Az eddigi információk alapján 2018. január 21-én 9 óra 50 perc körül három jármű ütközött össze az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 68-as kilométerében, Atkár térségében. A baleset során két személy személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést. A helyszínelés idejére az érintett útszakaszon rendőri forgalomirányítás mellett a belső sávban lehet közlekedni.  Kérjük a járművezetőket, hogy az út- és látási viszonyoknak megfelelően, fokozott óvatossággal közlekedjenek a balesetek elkerülése érdekében! (police.hu)