Fotó: Keller Richárd
A nyílt utcán támadta meg volt házastársát a feltételesen szabadlábra helyezett hajléktalan férfi.

A korábban rablás miatt már elítélt 51 éves vádlottat 2017. februárjában bocsájtották feltételes szabadságra előző börtönbüntetéséből. Ekkor úgy tűnt, hogy jó útra tér, hiszen munkát vállalt a szemeteseknél és visszaköltözött elvált feleségéhez. Kapcsolatuk kezdetben oly mértékben zavartalan volt, hogy a férfi a fizetését is a nő számlájára utaltatta.

Ez a viszony azonban a vádlott agresszivitása miatt ismét megromlott, ezért a sértett decemberben elküldte a háztól az élettársát. A fedél nélkül maradt férfi ezt követően hajléktalan, csavargó életmódot folytatott
Gyöngyösön, ahol a volt feleségét rendszeresen megkereste, főként azért, hogy pénzt kérjen tőle.

2017. december 17-én délután Gyöngyösön, a Fő téren állította meg a munkából hazafelé tartó nőt, akitől a számlájára utalt fizetésének azonnali átadását követelte. Mivel a sértettnek akkor és ott erre lehetősége sem volt, inkább megpróbált kitérni a vádlott elől, de hiába akart elsietni, a férfi egy közeli utcában utolérte, és annak ellenére rátámadt, hogy előzőleg még cigarettát is kapott tőle.

A vádlott egy gyalogátkelőhely előtt a járdán belekapaszkodott a sértett copfjába, és így vonszolta őt hosszú métereken keresztül, majd egy dohánybolt előtt megállva ököllel kezdte őt bántalmazni annak érdekében, hogy pénzt szerezzen tőle. Végül azonban csak azt a hat szál cigarettát sikerült erőszakkal elvennie, amit a sértett a zsebében tartott.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség rablás bűntettével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek számító elkövetőt, akivel szemben nem csak végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, de feltételes szabadságának megszüntetésére és korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtására is indítványt tett.