Belföld

A betegek világnapján – az érem két oldala

A betegek világnapján, február 11-én a betegségekkel együtt élni kénytelen emberekről emlékezünk meg, valamint azokról, akik a szenvedők szolgálatában töltik életüket. II. János Pál pápa kezdeményezésére lett ez a nap a betegek világnapja – ezen a napon mutatkozott meg a Szűzanya egy hosszú ideje betegeskedő, 14 éves francia lánynak 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban.A betegek világnapján azon egészségügyi dolgozókat ismerhetjük el, akik számára mindennél fontosabb az emberek gyógyulása. Az orvosokat, akik a legnagyobb válságok idején is hősiesen állják a sarat, és az ápolókat, akik minden nehézség ellenére is megőrzik emberségüket, és tisztelettel bánnak a magatehetetlen vagy zavart betegekkel is.Jó érzés azon betegek lelkes beszámolóit hallgatni, akik törődést és gondoskodást kaptak a rendelőkben vagy kórházakban, és jó szívvel gondolnak orvosaikra. Ám ahogy mindig, az éremnek itt is két oldala van. Egy másik egészségügyi területet sokkal inkább a kiszolgáltatottság, a reményvesztettség jellemez, mint a pozitív élmények: ez a terület a mentális egészségügy, avagy a pszichiátria.Ha végigsétálunk egy pszichiátria folyosóin, bepillantunk a kórtermekbe, erős tudatmódosító szerektől kábultan támolygó embereket látunk, vagy éppen kórházi ágyakhoz, székekhez kötözött pácienseket, akik akár hónapok vagy évek óta „élnek” az intézmény falai között. Ráadásul riasztóan gyakori eset, hogy a „betegek” akaratuk ellenére vannak bezárva ezekre a helyekre, és nagymértékben

Karácsondon követelt áldozatot a tűz

Péntek délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Heves vármegyében, Karácsondon tűz keletkezett egy családi ház konyhájában. A Petőfi Sándor úti épülethez egy járművel vonultak a gyöngyösi tűzoltók. A gázpalackról működő tűzhely és környezete égett egy négyzetméteren. A tüzet a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották. A tűzben egy középkorú nő életét vesztette. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni. A legtöbb lakástűz a konyhában keletkezik, ezért különösen fontos, hogy elővigyázatosak legyünk sütés és főzés közben. Ha a tűzhelyen felejtett olaj, vagy egyéb zsiradék meggyullad, tilos vízzel oltani, mert csak nagyobb lesz tőle a tűz. Tegyünk egy fedőt az edényre és kapcsoljuk ki a tűzhelyet. Ha a sütőben felejtett étel gyullad meg, kapcsoljuk ki a sütőt és várjuk meg, amíg magától kialszik a tűz. Címlapkép: Illusztráció Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Szórakozási lehetőségek Egerben a boron túl Spinanga

Eger környéke évszázadok óta a borkultúra és a borkészítés kiváló központja. E borvidék jelentőségét nem kifejezetten a lenyűgöző táj szépsége, vagy az itt uralkodó kedvező klíma adja, hanem a helyi szőlőfajták egyedi karaktere és a hagyományos borászati technikák mesterséges elegye is. Az egri borokat a történelem számos fontos eseménye is megkoronázta: a híres „Egri Bikavér” https://spinanga-hu.com amellett, hogy kiváló bor a török elleni sikeres védelem szimbóluma is. Az alábbi bejegyzésben a bor mellett megismerheti a Heves megyei városközpont lüktető életét is. Kikapcsolódási lehetőségek A terület kiváló földrajzi adottságaihoz párosul a borászok elkötelezettsége és szenvedélye, akik mindent elkövetnek azért, hogy a legmagasabb minőséget nyújtsák a borokban. A hagyományos borkészítési módszerek és az innováció találkozása által született borok igazi kulináris élményt nyújtanak azoknak, akik megkóstolják őket. Ez a hely tele van szórakozási lehetőségekkel, szinte mindegyik még lenyűgözőbb, mint az előző. Az Egri Road BEATLES Múzeum a város kincse, melynek létrejöttét két lelkes magyar gyűjtő munkája tette lehetővé. Ez a világhírű gyűjtemény Közép-Európa egyetlen ilyen jellegű kiállítása, ahol a Beatles – akárcsak a Spinanga – rajongók örömére felfedezhetjük a zenekar rejtett történeteit, miközben egri pincék hangulatát élvezzük. Ha pedig valódi középkori hangulatra vágyunk, vétek lenne kihagyni az Excalibur Középkori Lovagi Éttermet, ahol úgy szolgálnak fel, mintha a

Súlyzókészlet kezdőknek és haladóknak: válaszd ki a tökéleteset!

Az otthoni edzés népszerűségének növekedésével a súlyzókészletek egyre fontosabbá váltak mind a kezdők, mind a haladók számára. Ezek a sporteszközök nem csupán a testépítéshez vagy erőnöveléshez hasznosak, hanem a teljes test edzéséhez, az állóképesség javításához és az egészséges életmód támogatásához is. A súlyzókészletek sokoldalúságukkal és skálázhatóságukkal tűnnek ki, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy testreszabott edzésprogramot hozzanak létre, amely megfelel az egyéni fitness céljaiknak és képességeiknek. A kezdőktől a haladókig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő súlyzókészletet, amely segít a fokozatos fejlődésben, az izomzat építésében és a testmozgás örömének megtapasztalásában. A cikkben szereplő útmutatások és tippek alapján,  figyelembe véve a saját testsúlyát és edzési céljait, sokan képesek lehetnek önállóan kiválasztani a megfelelő súlyzókészletet.  Azonban egy személyi edző vagy szakértő bevonása segíthet a legjobban személyre szabott készlet összeállításában, különösen ha speciális edzési célok vagy egészségügyi korlátozások vannak.  Ezek a szakemberek személyes tanácsokkal és iránymutatásokkal szolgálhatnak, ami biztosítja, hogy az edzéskészlet és a gyakorlatok optimálisan támogassák az egyéni fejlődést és biztonságot. A súlyzókészletek kiválasztásának folyamata kezdők számára  több tényezőt is figyelembe kell venni, hogy a legmegfelelőbb eszközöket válasszák ki edzési céljaik eléréséhez. Érdemes megfontolni a különböző típusokat, súlyokat, és a súlyzók anyagát, valamint azt, hogy mennyire könnyen tárolható és szállítható a készlet.  A kezdők számára ajánlott az állítható súlyzókészletekkel kezdeni, amelyek lehetővé teszik

Adomány az Újszülött részlegnek

Pelenkákat, baba tisztálkodási és ápoló szereket adományozott a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház Újszülött részlegének a HRT Group cég. A 300 ezer Ft értékű adományt Papp Dénes a HRT Spedition Kft. vezetője adta át dr. Thummererné Rebicsek Rita ápolási igazgatónak és Kovács-Csatlósné Pálos Rita főnővérnek. A cégvezető elmondta: az adományhoz a dolgozóik is hozzájárultak. Fotó: Birinyi Zsófia Markhot Ferenc Kórház / Szegedi Erzsébet médiareferens

ByeAlex úgy döntött: a jövőben a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány állatmentő munkáját támogatja

Egy heves vármegyei civil szervezetet, a Kápolnán működő Macskaárvaház Alapítványt segíti a jövőben ByeAlex. Az egyik legismertebb és legsikeresebb hazai dalszerző, producer, az X-Faktor zsűritagja, aki 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben Magyarországot képviselte, ezt közösségi oldalán jelentette be.  A "Kedvesem" című világszerte ismert sláger szerzője azt írja, hogy a súlyos beteg, mentett, és végül minden orvosi beavatkozás ellenére elpusztult macskája, KIKO  (https://24.hu/elet-stilus/2023/10/16/byealex-mentett-macskaja-kiko-kezeles-betegseg-elpusztult/) emlékére, a róla elnevezett ruhakollekciója (https://www.goldrecord.hu/webshop/byealex-es-a-slepp)  eladásából származó bevétel rá eső részét szeretné rendszeresen az Eger mellett működő macskamentőknek átutalni. A  ByeAlex és a Slepp nevű zenekar frontembere abban bízik, hogy ezzel hozzájárulhat az alapítvány férőhelyeinek bővítéséhez, és ahhoz, hogy még több beteg, idős állatot gondozhassanak, gyógykezelhessenek.  Meglepődtünk és meghatódtunk, amikor ByeAlex munkatársa értesített minket a művész döntéséről, hiszen egy hozzá hasonló népszerű, közkedvelt személyiség esetében nem csak a nekünk juttatott anyagi források, de az állatvédelem népszerűsítése is nagyon jelentős érték - fogalmazott Bóday Csilla a Macskaárvaház Alapítvány titkára, hozzátéve: az idős, beteg, nemritkán, vak, vagy végtaghiányos, aids-es, felv-es, fip-es macskák ellátása speciális gondoskodást, gyógyszerezést,  különleges odafigyelést igényel. Ráadásul őket sajnos sokkal ritkábban sikerül megfelelő gazdihoz örökbe adni.  - "A Macskaárvaház Alapítvány minden helyisége be van kamerázva, a nap 24 órájában figyelemmel kísérjük állataink életét, délelőttönként pedig a takarítás, etetés, gyógyszeres kezelések zajlanak - fogalmazott Bóday

Döntött a WHO, nem kell tudatmódosító „gyógyszereket” adni a gyerekeknek

A WHO szakértői bizottsága kétszer is elutasította, hogy a Ritalin nevű pszichostimulánst az alapvető gyógyszerek listájához adja, ami nem véletlenül történt – derült ki egy pár napja megjelent szakmai cikkből. Sőt, 2023-ban az összes pszichiátriai szert törölték a gyerekek számára alapvető gyógyszerek listájáról. Az Egészségügyi Világszervezet döntése nyomán nem került rá az alapvető gyógyszerek listájára az a tudatmódosító szer (metilfenidát vagy Ritalin), amit hiperaktivitásra, vagy ADHD-ra írnak fel gyerekeknek világszerte, így Magyarországon is. Az e mellett kardoskodó pszichiáterek több ízben próbálkoztak már a javaslattal, hogy a szer rákerüljön a listára, ám mindez idáig a WHO ezt elutasította – jó okkal. Az erről szóló, a Lancet Psychiatry nevű szaklapban megjelent cikk szerzői szerint azért, mert „a hatékonyságra vonatkozó bizonyítékok nem meggyőzőek, a vizsgálatok jelentős részénél magas az elfogultság kockázata vagy nem egyértelműek az adatok”. Azon túl, hogy a Ritalin – melynek gyermekeken történő használata évtizedek óta megosztja a szakmai berkeket és a közvéleményt egyaránt, tekintve, hogy a szer közeli kémiai rokona olyan utcai drogoknak, mint a speed, az extasy vagy a kokain, és hatásai is hasonlóak – nem került rá az alapvető gyógyszerek listájára, a legutóbbi módosításkor a WHO szakértői bizottsága hasonló okokból eltávolított a listáról három másik pszichiátriai szert is, melyek „gyermekgyógyszerekként” szerepeltek a listán. Ezek egyike

Sea-Doo állatbarát jet-ski nap lesz idén a Tisza tónál és Dunaharasztiban

Állatbarát jet-ski napot szervez a legendás Sea-Doo jetek  (www.brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) saját bázisán, a Dunaharaszti jet-ski tavon és Sarudon, az Élményfalu területén - tudtuk meg Tóth Árpádtól. A Bombardier szabadidős termékeit a hazai piacon immáron több mint negyedszázada forgalmazó és szervizelő cég kereskedelmi igazgatója elmondta: ezzel az akcióval elsősorban reagálni szeretnének arra a világszerte és hazánkban is terjedő jelenségre, hogy a társállatok (elsősorban, kutyák, de macskák és törpemalacok is) egyre gyakrabban társai, aktív résztvevői a nyári, vízparti családi hétvégéknek, vagy hosszabb nyaralásoknak is. Tóth Árpád hozzátette: egy jet ski vásárlása soha nem szétválasztja, hanem éppen összehozza a családot, hiszen egy ilyen hajó az amatőr versenyzéstől, a kiránduláson át az önfeledt vízi kikapcsolódásig nagyon sokféle célnak megfelel, és ebbe természetesen ma már beletartozik az is, hogy társállataink is kiveszik részüket az élményekben.  Tóth Árpád példaként említette, hogy van olyan vásárlója a cégnek, akik egy jet ski-t vettek, de azt a család három generációjának közel húsz tagja használja felváltva, ami nem csak fantasztikus dolog, de ha belegondolunk, kifejezetten takarékos megoldás is.  A szakember példaként említette a Sarudi Élményfalut, ahol éppen a jet-ski kikötő mellett alakították ki a kitűnően felszerelt kutyastrandot, amely az egyik legnépszerűbb Magyarországon.  Az állatbarát jet-ski napjainkra saját jettel rendelkezőket is

Víg napok a végeken – Tehetséggondozó program indul a Dobó István Vármúzeumban

A Dobó István Vármúzeum egy 11 alkalomból álló tehetséggondozó történelmi szakkör megvalósítását indítja el a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A program célja hazai és határon túli 6. és 7. osztályos tanulók számára olyan tehetségsegítő szakkör műkö dtetése, amely biztosítja a humán ismeretek intera ktív módon történő elmélyítését, múzeumi közegben. A tehetség gondozó szakkörön 15 tehetségígéret vesz részt. A témanapok során megismerkedhetnek többek között a püspöki várral, az egri végvárral, fegyverekkel, Balassi Bálint Egerben töltött időszakával, betekintést kapnak a magyar és török életmódba műtárgyak és interaktív foglalkozások segítségével. Az első alkalommal, 2024. februá r 3 án az eg ri vár történeté vel a Dobó István Vármúzeum áll andó és időszaki kiállításaival ismerk edhetnek meg. Ez a nap a családokról szól, a résztvevő gyermekek és szüleik egy közösségépítő játékban fedezhetik fel a vár fontos helyszíneit és titkait. A program június 22 én, a Múzeum Éjszakáján zárul, ahol a vár Palotaudvarán nagyközönség előtt mutatják be a gyerekek a foglalkozások ihlette színdarabot. A tehetséggondozó program a Nemzeti Tehetség Program és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőtámogatásával, nettó 3 500 000 Forintból valósul meg 2024. február 3 és 2024. június 22. között. További részletek ITT Dobó István Vármúzeum