Hónap: 2021 április

Elkapták a Dobó téren azt a vandált, aki korábban egy beton járólappal rongált meg egy autót a Felsővárosban

Épp a Dobó téren garázdálkodott, amikor lecsaptak rá a rendőrök. Már be is ismerte tettét. Hírportálunk is beszámolt arról, hogy március 27-én egy ismeretlen elkövető feljutott egy egri II. Rákóczi Ferenc úti tömbház tetejére, ahonnan egy beton járólapot dobott le egy parkoló gépkocsira, melyben súlyos károkat okozott. A legfrissebb hírek szerint hétfő délután elkapták a rendőrök a vandált, méghozzá egy újabb garázdaság közben a Dobó téren - szúrta ki az Egri Ügyek a police.hu-n A vandált egy társával együtt előállították, és a kihallgatás során derült ki, hogy egy korábbi bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. A nyomozás adatai szerint K. Tamás, 20 éves jászárokszállási férfi követte el az autórongálást is a Felsővárosban, aki beismerő vallomást tett. Police.hu

Hétfőn újranyitották az óvodákat és az iskolák alsó tagozatát – A teraszok is hamarosan nyithatnak

Elkezdődött a fokozatos újranyitás Magyarországon. Hétfő reegel újra kinyitottak az óvodák és általános iskolák alsó tagozatai. Az intézményekben fertőtlenítették a helyiségeket az elmúlt napokban. Az iskolákban újra kötelezővé tették a lázmérést, valamint a távolságtartás érdekében bevezetett intézkedések betartását. Szükség esetén az osztályokat is kettébontják a tanárok. A szülők az újranyitás ellenére is dönthetnek úgy hogy egyelőre nem engedik iskolába gyermekeiket. A további fokozatos nyitás feltétele a beoltottak számának növekedésétől függ: hétfőn a 3 millió 266 ezret is meghaladta a beoltottak száma Magyarországon. A vendéglátóhelyek teraszai is hamarosan nyithatnak. M1 Híradó

Elhunyt Törőcsik Mari

85 évesen hosszú betegség után hunyt el a legendás színésznő. Péntek hajnalban, hosszú betegeskedés után, életének 86. évében elhunyt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja - tudatta a Nemzeti Színház társulata. Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A legendás színésznő egészsége az elmúlt években nagyon megromlott. 2016 októberében két hetet töltött kórházban, akkor a tüdejével voltak gondok. 2017 januárjában megint rosszul lett, a szombathelyi Markusovszky Kórházba szállították, légzését sokáig gépek segítették, mesterségesen kellett táplálni, az év őszén pedig tüdőgyulladást is kapott.  2018 januárjában egyéves kezelés után engedték haza, de nem Budapestre, hanem egy állandó ápoló kíséretében Velembe költözött, hogy megerősödjön. Az elmúlt éveket is a faluban töltötte, a világjárvány kitörése óta szerettei leginkább telefonon tartották vele a kapcsolatot. Pályája Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját rögtön a budapesti Nemzeti Színházban kezdte, ami különlegességnek számított, hiszen a fiatalokat első éveikben vidéki színházak szerződtették. Az igazi elismerésre 1968-ig kellett várnia: ekkor mutatták be a Varsói melódia című darabot. A Nemzeti Színháznak 1979-ig volt állandó tagja. 1979 és 1980 között a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője, tíz évig -

A munkáltató tudhatja-e, hogy a munkavállaló be van oltva?

A járványhelyzet szükségessé teheti a cégek számára, hogy tisztában legyenek azzal, védettek-e már kollégáik a koronavírussal szemben. Az ehhez kapcsolódó személyes adatokat különös körültekintéssel kell kezelni, mert a jogellenes eljárás több millió forint bírsággal is járhat – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás . (tovább…)

Keddtől újra elérhető a Bródy Pakk

Április 13-tól újra házhoz lehet kérni a kedvenc könyveket, hangos könyveket és zenei CD-ket. Újraindult kedden a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár népszerű szolgáltatása a Bródy Pakk - jelentette be az intézmény közösségi oldalán. A dokumentumokat a könyvtár bármely gyűjteményéből ki lehet választani. A Bródy Pakk összeállítását legegyszerűbben egy űrlap segítségével lehet kérni ITT. A Bródy Pakk-ot a beiratkozott felhasználók térítésmentesen vehetik igénybe és maximum 22 dokumentum kérhető. A könyvtár munkatársai a az igénylő által megadott elérhetőségek egyikére visszajelzést küldenek, ha a csomag elkészült. Ha nem a házhozszállítást választja valaki, akkor a pakkok átvétele és a dokumentumok leadási pontja Bródy Sándor Könyvtár központi könyvtára (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 16.), amely hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig. A szolgáltatás feltételeiről és részleteiről a IDE kattintva lehet többet megtudni.

Elhunyt a Tévémaci és Mirr-Murr szülőatyja

Szabó László iparművész 85 éves volt. Nyolcvanötödik életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt vasárnap Szabó László iparművész, aki új külsőt adott a Tévémacinak és megalkotta báb formájában Mirr-Murrt és A legkisebb ugrifülest is. Halálhírét családja jelentette be a Facebookon. Szabó László 1935. június 24-én született Kispesten. A Magyar Repülő Szövetségnél tanult repülőgépmotor-szerelőnek, majd Szolnokon elvégezte a Kilián György Műszaki Főiskolát. Vadászrepülő lett, később pedig 1965 és 1990 között a Pannónia Filmstúdiónál foglalkozott bábfigurák készítésével. Az 1964-ben készült Tévémacit a színes televíziózás miatt 1970-ben tervezték újra. Az új külsőt Foky Ottó tervei alapján parafából készítette el Szabó László, aki korábban a Blikknek beszélt arról, hogy hat-nyolc darabot készített a macikból, mivel „egyetlen másodpercnyi film előállításához 24 alkalommal kellett megcsavarni a testrészei­ket, és gyorsan elhasználódtak”.