Fotó: Eger Televízió
Meg kell óvni Magyarországot attól, hogy bevándorlóországgá váljon, ez az áprilisi parlamenti választás tétje – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Eger Televíziónak adott keddi interjúban, akinek villámlátogatását az utolsó percig titokban tartották.

Európa egy tekintélyes része egyre inkább bevándorlóországgá válik, a migránsok “ostromolják” az egész kontinenst, “az a kérdés, hogy mi ki tudunk-e ebből maradni, meg tudjuk-e őrizni a kultúránkat, a keresztény kultúránkat, a magyar kultúránkat, az életformát, az életmódot”, a szép kilátásokkal kecsegtető jövőt – fejtette ki a kormányfő, kijelentve: “azt szeretném, ha Magyarország nem válna bevándorlóországgá”.

Szerinte ha 2014-ben nem a Fidesz-KDNP alakított volna a kormányt, hanem például a baloldal – esetleg a Jobbikkal -, akkor ma nem lenne kerítés, Magyarországon még mindig “ki-be járkálnának százezrével a migránsok”, migránstáborokkal lenne tele az ország, “terrorcselekménynek lehettünk volna áldozatai”, és oda lenne a közbiztonság.

A miniszterelnök beszélt arról is, “a kampány azt jelenti, hogy meló van”: el kell kezdeni körbejárni az országot, minél több embert fel kell keresni, és találkozni kell a polgármesterekkel. “A mai nappal lényegében megindultam, és azt gondoltam, keresve sem találhatnék jobb helyet, mint hogy Egerben kezdjem a 2018-as kampányt” – fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy a kampánynak mindig van egy “lökdösődéses” jellege, “kokik, sallerek, pofonok le-leesnek”, de ez nem a lényege a választásnak, az ugyanis valójában egy ünnep: a magyarok eldönthetik, mi történjen az országgal.

Az egrieknek üzenve elmondta: a Modern városok program részeként Habis László (Fidesz-KDNP) polgármesterrel megállapodást kötött, amelyet a mostani találkozójukon is áttekintettek, és megállapították, “haladunk” vele.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kifejtette: az M25-ös autóút építkezése megkezdődött, ha pedig a választást a Fidesz-KDNP nyeri – és ha a négysávos út eléri Egert -, akkor a megyeszékhely körüli elkerülőút is meg fog épülni.

Szólt továbbá arról, hogy további forrásokat mozgósítanak az egri várra, és az eddigit is felülmúló, nagyszabású rekonstrukciós programokat indítanak.

Megjegyezte azt is, hogy a Fidesz-KDNP egri parlamenti képviselőjelöltje Nyitrai Zsolt, aki az országban az elsők között gyűjtötte össze a jelöltté váláshoz szükséges aláírásokat.

Az interjú végén a kormányfő elmondta, hogy egri programja végén találkozik a Fidesz-KDNP aktivistáival.

(MTI)

Bár sajtótájékoztatót nem tartott és igazi vegyülés sem volt az egriekkel mint 2015-ös látogatásakor, azért egy szeflire futotta hívei körében, íme:

Fotó: Nyitrai Zsolt facebook oldala