Tavaly még Trabanttal, idén azonban már Mitsubishivel láthatjuk a Mecsek Rallyen Strider Zoltánt.

Az egri pilóta számára komoly tétje van a soron következő ORB fordulónak, hiszen a 14-es kategória pontversenyében szeretné megerősíteni pozícióját. Segítségére ez úttal barátja, Apkó András lesz, akivel korábban több futamot is sikeresen abszolváltak.

Úgy érzem, tisztességesen felkészültünk erre a Mecsek Rallyera. A Mitsubishit, mondhatni, a legdurvább körülmények között sikerült tesztelnünk a versenyre, hiszen hétfőn sötétben és szakadó esőben tréningeztünk az Overdose Racing Team-es csapattársaimmal. Szerencsénk volt, hiszen így a legnehezebb körülményekre is előre fel tudtunk készülni, aztán majd meglátjuk, hogy az időjárás hogyan alakul majd a hétvége során. Mindenesetre, ezek után már nem tud meglepetést okozni.

strider-koch_kassa

Habár tavaly már elindultunk a Mecsek Rallyen, akkor még a historic mezőny résztvevői voltunk a Trabantommal. Az idei viszont az első alkalom lesz, hogy a Mitsubishivel autózhatok Pécsett és környékén, így nagyon várom már a rajtot. A csapat a szokásos revíziót most is elvégezte rajta, a lámpasorokat megfelelően beállítottuk, így harcra készen áll a gépezet.

A fő változás nálunk most az, hogy Koch Peti helyén más foglal majd helyet a jobb1-ben. Állandó beugró-navigátorom, Apkó Andris lesz ezúttal a segítségemre. A jó hangulat és a szakértelem így garantálva van a hétvégére.

Ami érdekesség, hogy a kategóriánk résztvevőjeként köszönthetjük majd Herczig Norbit is, aki ez úttal egy Skoda Octavia WRC-vel fog rajthoz állni. Az idei bajnok mellett a helyi menők is színesíteni fogják a mezőnyt elég, ha csak Amrein Lászlót vagy Lajtai Zsoltot említem meg közülük. Kíváncsi vagyok, hogy a „beugró” versenyzők milyen tempót fognak diktálni, és a „rendes” kategóriatársainkkal milyen harcokba fogunk keveredni.

Az elsődleges cél a túlélés, de a viccet félretéve szeretnénk megerősíteni a pontversenyben jelenleg birtokolt helyünket egy dobogós helyezéssel a kategóriánk értékelésében.”

A cikk folytatódik az ajánló után…

Nagy Norbert mindent vitt az újjáélesztett Mátrai Hegyiversenyen – Képek

Apkó András nagyon örül, hogy Zoli ismét őt kérte fel, hogy helyettesítse Petit.

Erről így beszélt:

“Korábban mentünk már pár futamot együtt, ráadásul 10 éve nagyon jó barátok is vagyunk, így mindig egy élmény, ha együtt versenyezhetünk.

A mecseki pályák amúgy is a kedvenceim közé tartoznak, habár be kell vallanom, a zobákpusztai nem a szívem csücske. Pénteken elég hosszú és nehéz nap vár ránk, de azért a szombati programot sem szabad fél vállról vennünk.

A bajnokság szempontjából Zolinak nagyon fontos lesz a Mecsek Rallye, ezért nem is lehet más a célom, mint hogy hozzásegítsem őt a lehető legtöbb bajnoki ponthoz. Én mindenképp a kategória dobogójára várnám magunkat, bízom benne, hogy ennek elérésében a szerencse is mellénk szegődik.”

Úgy legyen! Nagyon szurkolunk a párosnak.

Ez a cikkünk is érdekelhet:

Mekkora arc! Trabanttal melegített be Strider Zoltán, egri ralis az egyik országos rally futamra