Színes, bojtos sapkában,melegítőben fogták el az utcán a rendőrök közvetlenül a leereszkedés után.

Mint arról hírportálunk is beszámolt, egy tévétársaság éppen rendőrökkel akciózott, amikor tavaly novemberben egy riasztás során elfogták Szájer József fideszes EP-képviselőt is, aki egy csatornán menekült egy illegális partiról.

A belga tévé most egy videóelőzetest is bemutatott a rendőri akcióról. Mint a Hvg.hu írja, a filmből kiderül, hogy az utcán elfogott férfira a rendőrök figyelmét egy járókelő hívta fel, aki látta, hogy az illető lemászott az ereszen és azt gondolta, hogy egy tolvajjal van dolga.

A bejátszás szerint ez volt a koronavírus-járvány alatti leghíresebb rendőri akció: az első képeken az látszik, ahogy két rendőr épp letartóztat egy férfit az utcán. Ő Szájer József. Egy ott lévő személy felháborodottan mondja, hogy betörő, de aztán kiderül, a rendőrök egymás közötti beszélgetése után, hogy az ötödikről mászott le, a szexpartiról.

– Miért mászott ki az ablakon? – kérdi tőle egy rendőr. Mert így kellett tennem – felete a magyar politikus. Egy egyenruhás ezt követően jelenti, ki ez, hogy fogták el. Ekkor jött egy járőrkocsi, majd koronavírus-tesztet végeztek rajta, aztán azonosították. A tévés narrátor mindezt úgy kommentálta: Ez igaz, a csávó politikus, és tényleg az ablakon meg az ereszen át menekült.

A videóelőzetest ITT tekintheti meg.