Rövid betegség után meghalt az Omega együttes frontembere.

Koronavírus okozta betegségében a kórházban meghalt Kóbor János, a magyar könnyűzenei élet legendás alakja, az Omega együttes énekese – adta hírül a zenekar.

Kóbor Budapesten született és nőtt fel, első zenekarát még gimnáziumban alapította, majd egy-két kisebb formációt megjárva megalapították az Omegát 1960-ban. Kezdetben inkább nyugati dalok feldolgozásából állt a zenei repertoár, és megfordult még énekesként Benkő László és Koncz Zsuzsa is. Van egy építészmérnöki diplomája is, amit a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett, de állítása szerint soha egy percet sem dolgozott építészként.

Kóbor végül teljesen áttért az énekre, és részt vett az Omega mind a 17 albumának elkészítésében. A legutolsó album 2020-ban jelent meg Testamentum címmel. Kóbor azon kevés sikeres magyar előadók közé tartozik, aki a teljes pályáját egyetlen egy zenekar tagjaként töltötte ki, és csak elvétve bukkant fel itt-ott vendégelőadóként. A fellépések mellett egyébként dolgozott zenei rendezőként, vezetett kiadót, és alapított egy hangberendezés-kölcsönző céget is.

Omega (együttes) – Wikipédia

Pályája során megkapott szinte minden fontosabb állami kitüntetést. Az Omega tagjaival megosztva 1987-ben a Liszt Ferenc-díjat, majd 2013-ban a Kossuth-díjat is. 1995-ben Kóbor a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is megkapta, 2013-ban pedig Budapest díszpolgárává avatták. Kóbor kétszer házasodott, az első házasságából egy fia született, a második házasságából pedig egy lánya.

Telex