Íme egy kis friss, gőzölgő online médiaszemle a népszavazásról.

A Népszabadság Online konkrét következtetést vont le a népszavazás eredményéből:

Magyarország üzent, Orbán elbukott

A lap azt írja: noha 3,2 millióan szavaztak nemmel, 2006 óta először nem Orbán szája íze szerint alakult egy országos voksolás. Hiába a több mint tízmilliárd forintot felemésztő kampány és a fideszes média minden szegletét elárasztó propaganda, a szükséges ötven százalék plusz egy szavazat helyett a 8,2 millió választó mindössze 43,3 százaléka voksolt érvényesen a betelepítési kvóta elleni népszavazáson.

A teljes cikkért IDE.

kave_tablet_lapszemle01

Magyar Nemzet árnyaltan, lakonikusan fogalmaz:

A népszavazás érvénytelen, Orbán alkotmánymódosításra készül

Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot – közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Orbán Viktor ennek ellenére elsöprő sikerről beszél, és jelezte, hogy alkotmánymódosítási javaslatot nyújtanak be. Az ellenzék a kabinet bukásaként értékelte az eredményt, többen lemondásra szólították fel a kormányfőt.

A teljes cikkért IDE.

A Magyar Idők “feltűnően” kerüli az érvénytelen szó használatát és Orbán Viktort idézi:

Népszavazás után alkotmánymódosítás

Nagyszerű eredményt értünk el, mert felülmúltuk az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló népszavazás eredményét – jelentette ki Orbán Viktor a népszavazás után. A kormányfő arról is beszélt, alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek, mert „az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”. A baloldali ellenzék győzelemként értékelte az eredményt, többen Orbán Viktor lemondását követelték.

kave_tablet_lapszemle02

Az Index hosszas elemzésben, térképeket felsoroltatva az érvénytelenség okait, “miértjeit” keresi:

Hol akadt el a fideszes gőzhenger?

Az egész referendum legizgalmasabb adata a 6,3 százaléknyi érvénytelen szavazat, amit nehéz nem az egész népszavazási színjáték elleni tiltakozásnak tekinteni. Különösen, ha megnézzük, hogy hol a legmagasabb az érvénytelenül szavazók aránya: az egyébként alacsony részvétellel is protestáló Budapesten megközelíti a 12 százalékot – a város egyes kerületeiben 15 százalék volt –, de az átlagot (főként Szegednek köszönhetően) jócskán meghaladó Csongrádban, valamint olyan hagyományosan baloldalinak számító megyékben, mint Baranya, Fejér vagy Komárom-Esztergom.

Klikk a cikkért IDE.

Az Origo cikke egy komplex összefoglaló cikket közöl

Ez történt tegnap este – és ez jöhet

címmel.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek, mert “az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”. A kormányfő a másik sürgető dolognak azt tartotta, hogya vasárnapi döntésnek Brüsszelben is érvényt szerezzenek.

Molnár Gyula az MSZP elnöke szerint alkotmányellenes lenne, ha a kormány az érvénytelen és eredménytelen kvótanépszavazás eredményére hivatkozva akarna bármit tenni. Ha azt teszi, azzal nyíltan megszegi az alaptörvényt, és ezzel Orbán hatalma illegitimmé válna – tette hozzá.

Klikk a cikkért IDE.

no_tablet_reggel

A 444.hu lélektani oldalról közelíti meg a népszavazás eredményét:

Úgy járt az ország, mint Orbán Viktor felesége

Nem számított, hogy a Fidesz alaptörvénye szerint nemzetközi szerződést érintő ügyekről nem lehet népszavazást tartani, kiírták a népszavazást a kvótákról. Az sem számított, hogy Orbán Viktor pár napja még azt a feltételt szabta az alkotmánymódosításhoz, hogy eredményes legyen a népszavazás. Vasárnap este természetesen bejelentette, hogy lesz alkotmánymódosítás.

Valahogy úgy jártunk, mint Lévai Anikó. Orbán Viktor felesége a Story magazinnak mesélte el 2014-ben, hogy mennyire nem tud veszíteni a férje. Az egy dolog, hogy ha együtt futnak, végig úgy tesz, mintha megfulladna, de a végén egy sprinttel lehagyja.

De amikor meg egy síversenyen a felesége futott be elsőnek, és ő csak második lett, mire az eredményhirdetés következett, elintézte, hogy külön férfi és női kategória legyen.

Klikk a teljes cikkért IDE.