69 ember könyörtelen lemészárlása hívta életre a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját, melyet március 21-én tartanak nemzetközileg. Kevesen tudják azonban, hogy a rasszizmus gyökerei jóval régebbre vezethetők vissza: az 1700-as évek végén egy amerikai pszichiáter jelentette ki először, hogy a feketék színét egy ritka, örökletes betegség okozza, és a „gyógyulás” egyetlen bizonyítéka az, ha a bőr fehérré válik.
Kevés olyan világnap van, amely ilyen tragikus eseményhez kötődik: 64 évvel ezelőtt, március 21-én a helyi rendőrség nem kevesebb mint 69 békésen demonstráló, és a szabadságról szóló dalokat éneklő embert mészárolt le a dél-afrikai Sharpeville-ben.”A hangulat vidám volt, az emberek boldogan énekeltek és táncoltak” – derült ki egy túlélő beszámolójából –, egészen addig, míg a rendőrök minden figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak rájuk. A tüntető tömeg az apartheid-kormány elnyomó törvényei ellen tiltakozott, amely szigorú keretek közé szorította a fekete őslakosok számára, hogy hová mehetnek, hol lakhatnak, kivel házasodhatnak, vagy milyen munkát van joguk végezni. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése ezért március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjává jelölte ki.
Az apartheid-kormány (az apartheid faji elkülönítést jelent) elnyomó döntéseit Dél-Afrika akkori miniszterelnöke, a holland Hendrik Verwoerd hozta. Kevésbé ismert tény, hogy Verwoerd pszichológus is volt, német egyetemeken tanult – többek között a méltán hírhedt Wilhelm Wundt által alapított Lipcsei Egyetemen –, ahol fajnemesítési elméleteket tanítottak. Az akkori német pszichiátriai eugenika a következőképpen írta le a feketéket (Richard Lerner, a Végső megoldások: biológia, előítélet és népirtás című könyve szerint): „lusták, ostobák, noha… fizikailag erős emberek, akik bűnben, szegénységben és általános társadalmi alacsonyrendűségben élnek; mindennek az az alapja, hogy genetikailag korlátozottak a mentális képességeik.”
1943 szeptemberében Verwoerd kijelentette: „Ez a szegregációs politika, ami nemcsak azt jelenti, hogy megvédjük és gondoskodunk a bennszülöttekről Afrika földjén, hanem azt is, hogy meggátolunk minden kísérletet, ami egyenlőségre irányulna, és így biztosítjuk, hogy a bennszülöttek megőrizhessék és fejleszthessék azokat a vonásokat, amelyek jellemzőek rájuk, hogy ezáltal büszkék lehessenek bennszülött mivoltukra, és ne legyenek folyamatosan megalázott helyzetben amiatt, hogy nem sikerül olyannak lenniük, mint a fehérek, és ne kelljen utánozniuk a fehéreket.”
1883-ban Francis Galton angol pszichológus alkotta meg az „eugenika” fogalmát a görög „eugenes” szóból, amely „jó áru”-t jelent. Támogatta, hogy „jobb” emberi árut használjanak szaporításra, és ellenezte azok szaporodását, akiket „kevésbé kívánatos” árunak tartott, saját magát egyértelműen a „jobb” áruk közé sorolva, és így feljogosítva érezte magát arra, hogy elbírálja a jövőt az emberiség számára. Galton az afrikaiakat alsóbbrendűnek tekintette. Miután két évet Afrikában töltött, könyvet írt Trópusi Dél-Afrika címmel. A következőt írta azokról az emberekről, akikkel találkozott: „Ezek a vademberek keresik a rabszolgaságot… Nincs bennük függetlenség, kutyaként követik urukat.”
Ilyen „tudományos magyarázatokat” azonban már ezt megelőzően is alkalmaztak arra, hogy a feketéket alsóbbrendűként állítsák be. 1797-ben Benjamin Rush pszichiáter, az „amerikai pszichiátria atyja” kijelentette, hogy a feketék színét egy ritka, örökletes betegség, a „negritude” okozza, amely a leprából fejlődött ki. Rush azt mondta, hogy a „gyógyulás” egyetlen bizonyítéka az, ha a bőr fehérré válik.
A rasszizmus gyökerei tehát igen régre nyúlnak vissza. Történetében van viszont egy ismétlődő mintázat, amire érdemes felfigyelni: az eltérő bőrszínű vagy más kultúrából származó egyéneket rendszerint „elmeszakértők”, a mentális egészségügy képviselői, vagyis pszichológusok, pszichiáterek elméleteire alapozva különböztették meg. És aki azt gondolná, mindez már a távoli múlt, annak jusson eszébe a 90-es évek délszláv háborúja, ahol Jovan Raskovics szerb pszichiáter, illetve kollégája, Radovan Karadzsics pszichiáter tüzelték a szerbeket faji alapon a más nemzetiségű és vallású kisebbségek ellen, a szerb nép genetikai felsőbbrendűségére hivatkozva.
Sajnos ahogy a „faji alsóbbrendűséget” sem támasztotta alá soha valódi tudományos magyarázat, ugyanúgy igaz ez azokra a mentális “betegségekre” is, amelyekkel ma emberek sokaságát diagnosztizálják, s amelyek miatt számosan kerülnek kiszolgáltatott vagy hátrányos helyzetbe. Legyen az elmérgesedett válóper, elkeseredett gyermekelhelyezési vita, rosszindulatú vagyoni vita – egy szubjektív pszichiátriai szakvélemény azonnal hátrányba juttatja a szakvélemény alanyát, hiába nem támasztja azt alá semmilyen laborteszt vagy más objektív orvosi vizsgálat.
A faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napján nem árt tehát felhívni a figyelmet: a megkülönböztetés gyökerei a mai napig köztünk vannak, így ma is minden józan gondolkodású ember feladata, hogy okuljon ezekből, és tegyen ellenük.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Címlapkép: Wikimedia/Godfrey Rubens/A Sharpeville-i mészárlás áldozatai 1960. március 21-én.