Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – a tagországokkal történt keddi egyeztetést követően – úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt jövő évre halasztja a kontinensbajnokságot, amelynek 11 másik várossal együtt Budapest is a házigazdája. Az Eb-t – amelyet idén június 12. és július 12. között bonyolítottak volna le a magyar főváros mellett Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában – jövőre június 11-től július 11-ig rendezik meg.

Az egyéves halasztás mellett szólt, hogy egyelőre nem megjósolható, mikorra áll vissza a korábbi rend a járvány lecsengése után, ráadásul az egyéves csúsztatás esélyt kínál arra, hogy befejezzék az aktuális nemzeti és nemzetközi klubsorozatokat. Így eldőlhetne, mely csapatok lesznek

bajnokok, mely együttesek indulhatnak a következő idény selejtezőiben, illetve lehetnek ott a főtáblákon.

A nemzetközi kupasorozatok tekintetében nem született konkrét döntés, csak az, hogy további értesítésig továbbra is szünetelnek, azaz egyelőre a nyolcaddöntők során félbeszakadt Bajnokok Ligája és Európa-liga sem folytatódik.

A március végére tervezett Európa-bajnoki pótselejtezők lebonyolítására viszont június elejét jelölték ki. Ebben a magyar válogatott is érintett, ugyanis március 26-án Szófiában Bulgária vendége lett volna, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi-román meccs győztesét fogadta volna az Eb-részvételért. Az UEFA hozzátette, továbbra is figyelemmel követi a fejleményeket, hogy az új időpontban megtarthatóak-e a találkozók.

– Ezekben a napokban valami a futballnál is sokkal fontosabb: harcolni a családtagjaink, a barátaink és a saját egészségünkért! Olaszként különösen jól tudom, hogy ez a helyzet mennyire embert próbáló és komoly feladat. Érthető tehát, ha most nem lehet egészen biztos döntést hozni a folytatásról, de mi a mostani döntésnek megfelelően készülünk. Jelenleg az a legfontosabb, hogy mindannyian otthon maradjunk, így elérve azt, hogy a vírus terjedésének mértékét és sebességét csökkenteni tudjuk – fogalmazott Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar szövetség (MLSZ) honlapján.

Az UEFA arról is tájékoztatást adott, hogy a bajnokságok és a klubok képviselőivel létrehozott egy munkacsoportot, melynek feladata megoldásokat találni a jelenlegi szezon befejezésére.

Az UEFA kedden videokonferencián egyeztetett a klubok, a nemzeti szövetségek, valamint a játékosok európai szervezeteinek képviselőivel, majd a döntések ezt követően a végrehajtó bizottság ülésén születtek meg.

Forrás: MTI

Címlapkép: MLSZ