A Heves Megyei Főügyészség több súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolja azt a 26 éves férfit, aki másfél évvel ezelőtt Egerben a nyílt utcán többekkel szemben is erőszakoskodott.

A sértettek egyike – egy akkor 18 éves fiatalember – 2020 nyarán 20.000 forintot kért kölcsön a vádlottól azzal, hogy azt részletekben fogja visszafizetni neki. A kölcsönadónak azonban hamarosan anyagi nehézségei támadtak, ezért sürgetni kezdte a mihamarabbi törlesztést, melynek érdekében 2020. július 8-án kora este megállította a munkából hazafelé tartó adósát az utcán és felszólította őt, hogy az aznap felvett bérét adja át neki. Ebből szóváltás támadt, melynek eredményeként a sértett 2.000 forintot ajánlott fel a vádlottnak, aki kevesellte az összeget. A felek között végül tettlegességig fajuló vitát követően az erőszakos terhelt 5.000 forintot vett el fiatal adósától.

Ekkor jelent meg a helyszínen a sértett közelben lakó édesapja, aki békítőleg próbált beavatkozni a konfliktusba, mire a vádlott ököllel az arcába csapott, amitől a férfi eszméletét vesztve hanyatt esett. Az ütés, illetve az elzuhanás következtében a középkorú sértett koponyaalapi-, valamint arckoponyacsont törést szenvedett, ami közvetett életveszéllyel járt. A férfi a sérülései miatt hosszas kórházi kezelésre szorult.

A Heves Megyei Főügyészség az elkövetett cselekmények miatt önbíráskodás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja a korábban már büntetett elkövetőt.

Vádiratában a vádhatóság arra tett indítványt, hogy amennyiben a terhelt az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy a bíróság vele szemben halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetést szabjon ki, és 4 évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

A címlapkép illusztráció – fotó:police.hu/

Heves Megyi Főügyészség