A Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb vidéki múzeum

Belföld, Kiemelt, Kultúra
 A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2019. június 3-i közleménye alapján 2018-ban is a Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb a magyarországi vidéki múzeumok között.

Az egri múzeum nem csak a vidéki muzeális intézményeket utasította maga mögé az elmúlt évben, de a budapesti múzeumok közül is csak ketten előzték meg: a Magyar Nemzeti Galéria és a Budavári Mátyás-templom Egyházművészeti Gyűjteménye.

A Dobó István Vármúzeumba – társintézményeivel együtt, azaz a Gárdonyi Géza Emlékházba, a Ziffer Sándor Galériába és a Valide Szultána Fürdőromba – 2018-ban összesen 404.808-an látogattak el.

A váron belül a Kazamatát és a benne található kiállításokat nézték meg a legtöbben: 160.550 látogató volt kíváncsi a vár földalatti erődrendszerére.

A Kazamata kiállítás 2016-ban újult meg az „Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” című európai uniós projekt kapcsán. A benne található, „Lőporfüst – Kövek között” című, interaktív, multimédiás elemekkel tarkított kiállítás három részből áll:

Az első tárlat a vár székesegyházának építésének történetét mutatja be a 11. századtól 1596-ig. A közel ötszáz éven át egyre szépülő templom, és körülötte felépülő püspöki székhely az 1500-as évek elejére varázslatos látványt nyújtott. Ezt, és a templom korokon átívelő fejlődését elevenítik meg a 3D rekonstrukciók és makettek.

A törökkori várharcászatot és várépítészetet bemutató kiállításrészben az ágyú megjelenésétől a szigorú szabályok szerint tervezett, szabályos erődök kialakulásáig követhetjük nyomon az erődítés fejlődését.

A felső kaszárnya teremben egy hiánypótló kiállítás kapott helyet Egri Csillagok – regény és valóság címmel.

A Kazamata kiállítást 2016. május 14-i megnyitása és 2018. december 31. között 435.000-en látták.

A Kazamata után a Gótikus palota emeletén található, Az egri vár története címet viselő vártörténeti kiállítást tekintették meg a legtöbben, összesen 157.789-en. A Börtönkiállításban 115.748-an borzonghattak 2018-ban.

Tavaly június 22-én nyílt meg Fegyvermustra című kiállításunk, melyet az év végéig 81.708-an néztek meg. Az interaktív tárlat fókuszában a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja keretében megvásárolt Péterváry-gyűjtemény darabjai állnak, kiegészítve a Vármúzeum saját fegyvergyűjteményi anyagával. A Magyar Nemzeti Bank 2014 januárjában elindított Értéktár programjának keretében vette meg Péterváry István műgyűjtő közel háromszáz darabból álló fegyvergyűjteményét, amely 2015-ben a Dobó István Vármúzeumba került és még abban az évben időszaki kiállításon több mint hetvenezer látogató ismerhette meg.

A Vármúzeum többi kiállításának látogatói statisztikája 2018-ban:

„Repülő nemzet leszünk…” légierős kiállítás: 72.205

Múlt-Kirakó régészeti kiállítás: 36.609

Hatvan Hatás – a Dobó István Vármúzeum 60 évét bemutató kiállítás (októberben nyílt): 5.068

Bakó100 – Bakó Ferenc néprajzkutató életét bemutató kiállítás (szeptemberben zárt): 28.742

Gárdonyi Géza Emlékház: 10.421

Valide Szultána Fürdőrom: 39.881

A Vármúzeum kiállításai mellett számos egyéb programmal is várja látogatóit. Ezek között kiemelendő a múzeumpedagógia tevékenység. A foglalkozások egy részét a várban tartják, de 2016. óta a Dobó utca 12. szám alatt található Várműhely elnevezésű foglalkoztató tér teszi lehetővé a várba látogató gyerekek ismereteinek bővítését. A Várműhelyben tartott foglalkozások során az Egri vár történelmi korszakait és a Vármúzeum gyűjteményeit a régi kézműves mesterségek elsajátításával ismertetjük meg.

2017-től 2018. év végéig a Vármúzeumban összesen 882 foglalkozást tartottunk 20.472 részvevővel. Ebből 317 foglalkozás a Várműhelyben került megtartásra, 7232 résztvevőnek.

Forrás Dobó István Vármúzeum/Petneházi-Halász Noémi sajtóreferens