Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének napja. Ebből az alkalomból évről-évre elismerést, előléptetést, ajándéktárgyat vehetnek át a katasztrófavédelem arra érdemes tagjain kívül mindazon civilek, önkéntesek is, akik tevékenységükkel támogatják a szervezet munkáját.

Heves megyében három tűzoltó Bátorság Érdemjel elismerésben részesült, két kollégánk ünnepelte kerek évfordulós születésnapját, két tiszt került kinevezésre, kiemelkedő munkájukért pedig ketten kerültek soron kívül előléptetésre, továbbá három tűzoltó jutalomban részesült.

 

2020-ban a járvány miatt ugyan elmaradt a hagyományos állománygyűlés, azonban a miniszteri, főigazgatói elismeréseket eljuttatják az érintetteknek. A belügyminiszter még április végén adott ki díszparancsot a közelgő tűzoltónap alkalmából. Ebben Pintér Sándor úgy fogalmazott: „Az Önök elhivatott, nagy szakmai alázattal és tisztességgel, az esküjükben foglaltaknak megfelelően, kiemelkedő színvonalon ellátott, a közrend és a közbiztonság kiegyensúlyozottságának megőrzése, a nemzetgazdaság stabilitásának biztosítása érdekében, Magyarország szolgálatában végzett munkája elismerést érdemel… Magyarország büszke Önökre! …a hivatásos tűzoltóság megalakulásának 150. évfordulójának évében szolgálatuk teljesítése példaként szolgáljon a jövő rendvédelmi nemzedéke számára!”

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere, Bátorságért Érdemjel elismerésben részesítette Lukács Béla tűzoltó zászlóst, a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét és Zsoltész Gábor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, akik január 21-én részt vettek egy háromszáz négyzetméteres területen található műhelyrész oltásában. A tűz következtében a műhelyben lévő tizenhat személygépkocsi is kigyulladt. A telephelyen a tűzzel fedett területen több propánbutángáz-, acetilén-oxigén-szén-dioxid-, argonpalack is volt. A gyöngyösi tűzoltók a káresemény felszámolása során a palackok kimentésében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A belügyminiszter Bátorságért Érdemjel elismerésben részesítette Galuska Balázs tűzoltó törzsőrmestert, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, aki egy február 23-i tűznél életet mentett. Egy családi ház két hátsó helyisége teljes terjedelmében égett, a többi helyiség füsttel telítődött, a törzsőrmester gyorsbeavatkozó sugár fedezete mellett megkezdte az épület átvizsgálását, és az egyik szobában egy eszméletlen embert talált. Kivitte az épületből az életjeleket nem mutató sérültet és azonnal megkezdte az újraélesztését, amelyet addig folytatott, míg meg nem érkeztek a mentőszolgálat szakemberei.

A belügyminiszter 50. születésnapja alkalmából emléktárgyat adományozott Plachi Péter tűzoltó ezredesnek, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója ajándéktárgy elismerésben részesítette 50. születésnapja alkalmából Szalay Sándor tűzoltó alezredest, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műszaki Osztályának osztályvezetőjét.

A főigazgató 2020. május 1-jei hatállyal tűzoltó őrnaggyá kinevezte Pócsikné Sebők Zitát, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Költségvetési Osztályának vezetőjét, továbbá tűzoltó főhadnaggyá Dr. Andráskó Katalint, a megyei igazgatóság jogtanácsosát. 

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy munkakörében hosszú időn át végzett, kiemelkedő teljesítménye elismeréseként soron kívül őrnaggyá előléptette Rónai Zoltán tűzoltó századost, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Főügyeleti Osztályának kiemelt főelőadóját és soron kívül századossá léptette elő Bobák Péter tűzoltó főhadnagyot, a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Katasztrófavédelmi Hatósági Osztályának kiemelt főelőadóját.

Beosztásában hosszú időn át végzett, kiemelkedő munkája elismeréseként az országos katasztrófavédelmi főigazgató pénzjutalomban részesítette Sas Ádám tűzoltó századost, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály kiemelt főelőadóját, Fazekas Gábor tűzoltó törzsőrmestert, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét, továbbá Kovács Norbert tűzoltó őrmestert, a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya gratulál a születésnapjukat ünneplőknek, sok sikert, jó egészséget kíván az elismerésben részesült és a kinevezett munkatársaknak!

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Forrás: Katasztrófavédelem