Október 25-én ünnepelte Kovács Kati 72. születésnapját. E jeles évforduló alkalmából egy korábbi interjúnkkal tisztelgünk az egri születésű Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas legendás művésznő előtt.
A művésznőnek nem lehet elég hálás városunk, hiszen több mint 50 éve, pályája kezdetétől öregbíti Eger jó hírét. Miből táplálkozik ez az erős elkötelezettsége?
Aki valamelyest ismer engem, az elmúlt évtizedek alatt valóban megtapasztalhatta, hogy mindig, mindenhol emlegettem Egert, mindig megemlékeztem arról, honnan jöttem, hova tartozom. Soha nem fogom elfelejteni, megtagadni szűkebb pátriámat, mert Egerben nőttem fel, ott végeztem iskoláimat, ráadásul a Gárdonyi Géza Gimnázium tanári kara tette lehetővé, hogy elindulhassak a Ki Mit Tud-on. Nekik köszönhetem az első televíziós fellépésemet is: 1964-ben az egri Park Hotel avatóján rengeteg értékes díjat nyertem Egernek egy városok közötti vetélkedőn. Az iskolában kitűnő oktatóim voltak, többek között például Habis és Csányi tanár úr személyében. Átszőtte egész életemet Eger, ezért “önként és dalolva” emlegetem a mai napig.
Igazából én nem akartam sem énekes, sem színész lenni, minden csak úgy jött, kényeztetett a sors. Mindig mások választottak ki, először a “Ki Mit Tud”-on, Táncdalfesztiválon, aztán jött egy filmrendező, hogy játsszak el egy szerepet. Tulajdonképpen én csak elfogadtam a sors ajánlatait, és mondhatom, nem jártam rosszul. Az operaénekesi pályával kapcsolatban is az az igazság, hogy először az egri zeneiskola akkori igazgatónénije jegyezte meg, aki zongora mellett skáláztatott, hogy ezzel a hanggal operát kell énekelni. Bár a mai napig nagyon szeretem az operákat, élvezettel hallgatom az áriákat, mindig is közelebb álltak hozzám a könnyűzenei műfajok, mert nagyon nehéznek és nagyszerű kihívásnak tartottam a rekedtes hangon való popéneklést. Egyébként volt olyan televíziós műsor Kalmár Tibor rendezésében, amelyben mi popénekesek, Koós Janival, Cserháti Zsuzsával operarészleteket adtunk elő, neves operaénekesek pedig a mi dalainkat énekelték. Végigkísérte tehát az életemet az opera, meghatározó volt számomra az is, hogy Édesanyámnak például nagy kedvence volt a Peer Gyntből Solveig dala, amely az egyik albumon is szerepel és én írtam hozzá a dalszöveget. Schubert Ave Mariájának Adagioját pedig a húgom kedvéért énekeltem el, amihez szintén én alkottam szöveget. Hála Istennek eklektikussá sikeredett az életem, a pályám, így a kritikusok nem tudtak fogást venni rajtam. Sokszor mondták is, hogy az egri kislányt lehetetlen beskatulyázni. Sokszínűségemért természetesen sokat köszönhetek dalszövegíróimnak is, többek között Szenes Ivánnak, G. Dénes Györgynek, Horváth Attilának, Demjén Ferencnek, Sztevanovity Dusánnak és még sorolhatnám. Nagyon sok sikerdalomhoz magam is írtam szöveget és hiszem azt, hogy a popköltészet igazi kincs, a popdalok olyanok, mint a szobrok, igazi műalkotások, csak márvány helyett hangból, szóból állnak.
Minden idők egyik legsikeresebb magyar énekesnője a Művésznő, aki meghatározó zenekarokkal (Illés, Omega, Metro, Express, Bergendy, Tolcsvay-trió, Hungária, LGT, Universal, Fonográf, V’Moto-Rock) dolgozott együtt.
Igen, sok-sok éven át alkottunk együtt az említett zenekarokkal, szerencsés helyzetben voltam, mert én szerettem őket, ők szerettek engem, és nemcsak emberileg, hanem zeneileg is közel álltunk egymáshoz, ami ritka dolog. De ne csak együtteseket említsünk, hiszen több lemezt készítettem Demjén Ferenccel és sokat dolgoztam Szörényi Leventével is. Leventével nemcsak lemezt készítettem, de jó barátságban is vagyunk a mai napig, és elvállaltam Réka szerepét az Attila, Isten Kardja című rockoperájában, illetve Sevillában és Barcelonában Saroltot is eljátszottam Az István, a királyban.
Úgy tíz évvel ezelőtt be akarta fejezni a pályafutását. Szerencsére nem így történt, megosztaná velünk, hogy miért fontolgatta visszavonulását?
Akkor egy szomorú fordulóponthoz érkezett a magyar zeneipar: a dalszerzők és a szövegírók nem írtak többé dalt lemezre, albumra, mert sem erkölcsileg, sem anyagilag nem hozott számukra elismerést. Ez a tendencia folytatódik ma is, gyakorlatilag eltűntek a zenei cd-k, dvd-k. Mivel nem születtek új lemezek, úgy éreztem becsődölt a zenei világ, nincs értelme folytatni. Kiábrándító az is, hogy a mai fiatal előadók, nem törekszenek új számok elkészítésére, helyette inkább például többek között az én gyöngyszemeimet “kölcsönzik” (finoman fogalmaztam). Meggyőződésem, hogy egy énekesnek szüksége van saját dalra, vagyis hogy ne mások dalait énekelje elsősorban. Én minden dalom születésénél ott voltam, említettem, hogy sokakhoz én írtam a szöveget is. Szerintem akkor válik valaki igazi énekessé, ha nem másol, hanem alkot.
Az MTVA A Dal című műsorában is segítette a fiatalokat, igaz csak rövid időre lett zsűritag.
Rá kellett jönnöm: a zsűrizés és a tehetségkutató versenyek sajnos nem az én világom. Egyrészt túl tapintatosan fogalmaztam a műsorban és túl kíméletes voltam a versenyzőkkel, másrészt nem tudtam azonosulni azzal, hogy szinte csak idegen nyelven írt dal születik. Én kötelezővé tenném, hogy minden eurovíziós dalfesztiválra szánt dalt magyarul is megírjanak és előadjanak. Őriznünk, ápolnunk kell a magyar nyelvet.
Nem panaszkodhatom, tele a naptáram, rengeteg koncertünk lesz mostanában is. Az énekesi pályám egyik legvonzóbb része, hogy állandóan vezethetek, mindennap új embereket és helyszíneket ismerhetek meg. Imádok fotózni is, és egy-egy koncerthelyszínen megtekintem a helyi nevezetességeket és gyakran csodálatos épületekkel találkozom (valójában én építész akartam lenni, csak szerencsére a matematika nem volt az erősségem). Visszatérve a koncertekre: előadóművész nem létezhet közönség nélkül és ez fordítva is igaz. Én ezt annyira komolyan veszem, hogy még soha nem maradt el koncertem. Egyébként minden egyes koncert számomra egy élő önéletrajzi vallomás, amely 100 új albummal felér.
