Jónak lenni csak úgy; önmagáért a jóságért. Mindenféle jutalom, dicséret igénye, az elismerés elvárása nélkül. Ez igaz kifelé – más emberek iránt, és befelé – saját magunk irányába egyaránt. Ha pedig valóban magunkból indulunk ki, akkor érdemes előbb a saját portánkon sepregetni, magunkat megszabadítani minden piszoktól, szennytől, lelki méreganyagtól, és így, patyolat tisztán közeledni másokhoz.
Ha tudunk időt szakítani a pihenésre, a feltöltődésre, akkor másokra is optimálisabban oda tudunk figyelni. Ha magunkról képesek vagyunk megfelelően gondoskodni, akkor elegendő erővel leszünk felvértezve ahhoz, hogy társainkra is kellő figyelmet szenteljünk. Amennyiben az időbeosztás sem esik a nehezünkre, akkor számos lehetőséget megragadhatunk arra, hogy a magunk dolga végzése mellett másoknak is segédkezet nyújtsunk.
Amivel a lélek és a szellem „energiaraktárát” ugyancsak feltölthetjük az az olvasás. Olvasással kielégíthetjük kíváncsiságunkat, tudásszomjunkat, közelebb kerülhetünk egy (aktuális) probléma megoldásához. Ugyanakkor elindulhatunk az önfelfedezés és az önfejlesztés útján is, melyet később a környezetünkben is gyümölcsöztethetünk (pl. újonnan felfedezett, kibontakoztatott képességeink révén).
Tanuljunk meg hálásak lenni mindenért, amink van. Sajnos mára megszoktuk, hogy leginkább az elégedetlenség és a panasz szavai hangzanak el a hála helyett. A „még nincs” és a „majd lesz” epedések között ingázva pedig nem csoda, ha elkeseredés, bánat, ingerlékenység, depresszió, szorongás, irigység, féltékenység és szomorúság köt gúzsba bennünket. Érdemes
