Gyermekként mi vonzott a régészetben?
Már kisgyermekkorom óta régész szerettem volna lenni, de ennek nincs különleges oka. Nem volt a családunkban régész, senki nem inspirált, terelgetett ebbe az irányba. A történelmet mindig nagyon szerettem, és mivel a régészet ezen belül egy élményekkel teli, kézzel fogható és emberközeli szakma, egyértelmű volt számomra, hogy ez lesz a hivatásom. Szeretem, amikor a múlt, a letűnt évszázadok a kezeim között elevenednek meg egy-egy lelet által.
Mesélj légy szíves az emlékezetes feltárás körülményeiről!
Giber Mihály régész vezetésével feltárásokat végeztünk júniusban az Ispotály Pince és az igazgatóság épület közötti területen. Itt új közmű vezeték épül az “Egri Vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” c. projekt keretében, s mivel itt bolygatatlan, tehát korábban ásatással nem kutatott területről van szó, kötelező volt feltárni az építkezés helyszínét. Arra számítottunk, hogy középkori, de inkább kora újkori rétegeket találunk; ez a sejtésünk hamar beigazolódott. Az igazi meglepetés akkor ért minket, amikor egy nagyméretű, rendkívül leletgazdag gödörre bukkantunk. Először úgy gondoltuk, hogy egy XVI. századi szemetesgödörrel van dolgunk, mert tele volt dobálva az e korra jellemző házi szeméttel: kerámiatöredékekkel (pl.: korsókkal, edényekkel), állati csontokkal, valamint fém- és üvegtörmelékkel.
A gödör alja felé haladva viszont egy síp- és lábszárcsontokat vettünk észre, s mivel ezek anatómiai rendben illeszkedtek egymáshoz, feltételeztük, hogy egy, a gödör alján pihenő teljes csontváz részei. Ennek okán újabb szelvényeket nyitottunk, hogy a teljes váz feltárható legyen, ezután bukkantunk rá négy teljes és egy részleges csontvázra, valamint egy összedobált, egymáshoz nem illeszkedő, különálló végtagokból álló csonthalmazra.
Vegyes érzések kavarogtak bennem, bennünk. Egyrészt reménykeltő volt az egész felfedezés, főleg azért, mert az egyik lábszárcsontnál még egy 1585-ös dátummal ellátott érmét is találtunk, másrészt azonban megindító volt látni a sírokat – nem feledhetjük ugyanis, hogy ezek a csontvázak egykor hús-vér emberek voltak.
Az 1585-ös érme alapján milyen következtetéseket lehet levonni?
Először is leszögezném: egy régésznek mindig nagyon alaposnak és óvatosnak kell lennie egy leletegyüttes keltezésére vonatkozó elméletekkel kapcsolatban – nincs ez másképp most sem. Az 1585-ös érme évszáma jól olvasható, de még sok kutatást, elemzést kell elvégeznünk rajta. Megtalálása nagy reményeket keltett bennünk, hiszen ennek az érmének köszönhetően gyúlt fel bennünk a remény, hogy talán az 1596-os egri ostromban elhunyt várvédők némelyikét találtuk meg. Egy évszámmal ellátott érme ugyanis logikusan nem kerülhetett a földbe korábban, mint amilyen évszámot rajta olvasunk: ez tehát 1585 előtt, ami alig egy bő évtizedre van a török sikeres ostromától!
De pusztán az érme nem lehet elég ahhoz, hogy az ostromhoz kössük az elhunytakat – ehhez több különböző tényezőnek kell összejátszania. Ilyen az eltemetés módja is: az elhunytakat ugyanis nem szabályos sírokba, hanem koporsó használata nélkül egy gödörbe temették, ráadásul az akkori belső vár közepén. Az is elgondolkodtató, hogy bár a középkorban a szabályos temetkezés római katolikus vallás szerint kelet-nyugati tájolással történt, az általunk talált halottak között azonban volt, aki közel észak-déli, más északkeleti-délnyugati, megint más keleti-nyugati tájolással feküdt. Egy biztos: össze-vissza hevertek az egyébként sekély, helyenként csak 40-60 cm mély gödörben, rendezetlenül, úgy, ahogy bedobták, behelyezték őket. Két elhunyt egymás fölött helyezkedett el; ezek közül az alsó oldalára fekve, teste mellé felhúzott lábbal, egy másik pedig arccal lefelé helyezve került a földbe.
Feltételezésünk szerint sietve hantolták el a halottakat, a végtisztesség, a szabályos temetés megadása nélkül. Ennek legvalószínűbb oka az lehetett, hogy rendkívüli helyzetben, harci esemény közben vagy után történhetett az elföldelés.
Igaz, hogy sérüléseket is felfedeztetek néhány csontvázon?
Ez valóban így volt, de a csontokon található sérülések okának meghatározása antropológusok feladata lesz. Annyit azonban elárulhatok, hogy több esetben már most megállapítható, hogy a testek hiányosan kerültek a gödörbe. Az egyik koponyának például nincs meg az orrcsontja és az állkapcsa, nem kizárt, hogy ez a személy még életében sérült meg súlyosan. Egy másik – az arccal lefelé földbe tett – személy csontjai között pedig több ólomgolyó is előkerült – valószínűleg ezek okozhatták halálát is.
Nagy valószínűséggel magyar vagy európai katonák lehettek, akiket bajtársaik temettek el az ostrom alatt, de az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a törökök dobták be őket a gödörbe, miután elfoglalták a várat. Akár egyik, akár másik elmélet megerősítéséhez még további elemzések szükségesek.
Nem beszéltél még a legfantasztikusabb, legmeglepőbb eseményről.
Miután a leleteket a régészeti módszertannak megfelelően fotókkal, rajzokkal ledokumentáltuk, július elején megkezdtük a csontvázak felszedését. Korábban az interjúban az ásatást reménykeltőnek neveztem. Csakhogy amiket a kiemelés során felfedeztünk, azokat csak egy jelzővel tudom jellemezni: FANTASZTIKUS.
Hirtelen megszólalt az addig is folyamatosan használt fémkereső detektorunk, és az összedobált végtagok alól élükre állítva, eredeti helyzetben, bolygatatlanul, szinte tökéletes állapotban 8 db aranyérme került elő.
Ez tényleg elképesztő…
Igen, óriási, fantasztikus. Talán kevesen tudják, de ez az első arany lelet az egri vár idei ásatásaiból, korábban kizárólag ezüstérméket találtunk, amelyek viszont jórészt korrodálódtak, ezért restaurálás előtt olvashatatlanok. Az arany viszont kiváló anyag: kémiai tulajdonságainak köszönhetően évezredekig is sértetlen maradhat. A megtalált vereteken is épségben maradtak az elő- és hátlapok “portréi”, nevei és az évszámok. Az érmeken az akkori uralkodók nevei tűnnek fel: Szapolyai János, János Zsigmond és I. Ferdinánd, az elő- és hátlapokon pedig korabeli címer, Szent László, vagy éppen Mária alakja ismerhető fel, aki kezében tartja a kis Jézust.
A legkorábbi dátum 1532-es, a legkésőbbi 1589-es, vagyis – mint erről korábban is szóltam – ennél korábban nem kerülhettek a föld alá az elhunytak. Ez utóbbi érme jelentőségét nem tudom eléggé hangsúlyozni: további négy évvel vitte közelebb az egész leletegyüttest az 1596-os ostrom időpontjához! Az érmék között van egy 1552-ből származó is – ennek jelen esetben nem sok szerepe van, csupán érdekességként említeném meg, hogy olyan darabot is találtunk, melyet Dobóék hőstettének évében vertek!
Mivel arany akkoriban is drága, a legértékesebb nemesfém volt, így még nem tudni, gazdag ember volt-e az elhunyt, vagy esetleg tolvaj, szélhámos, és csak összelopta az érmeket. Külön érdekesség, hogy az egyik át van fúrva, így azt tulajdonosa nem fizetőeszközként, hanem ékszerként, díszként használhatta.
Az aranyérmék mellett előkerült egy csontból faragott, teljesen ép állapotban levő dobókocka is, illetve egy nagyon érdekes csontfaragványt is találtunk. Erre egy, az ókori római mondakörből származó, de a középkorban is ismert és gyakran ábrázolt jelenet van vésve: egy nő tőrt döf mellkasába, fölötte pedig egy név olvasható: “Lucrecia”. Az ő tragikus története az utolsó római királyhoz, Tarquinius Superbushoz és fiához kötődik: utóbbi ugyanis erőszakot tett Lucrecián, aki ezért – miután megosztotta e szörnyű esemény titkát családjával – öngyilkos lett: leszúrta magát. Férje és apja ezután érthető dühből indíttatván részt vettek a gyűlölt király és fia elűzésében, s ezután soha nem lépett király Róma trónjára. Kutatás tárgya még, hogy a faragvány tulajdonosa kedvesének állított-e emléket, esetleg a kor népszerű művészeti témájának hódolt, vagy politikai hitvallását nyilvánította-e ki ilyen formában.
Szeretném megköszönni Neked ezt a részletes és érdekes beszámolót. Még egy utolsó kérdés: hol láthatóak a leletek?
A Vármúzeum Gótikus Palotájában a “Műtárgylesen” nevű kiállításon, ahol az elmúlt évek múzeumi szerzeményeit tekinthetik meg az érdeklődők: ezen többek között az aranyérmék is bemutatásra kerültek.