A betegek világnapján, február 11-én a betegségekkel együtt élni kénytelen emberekről emlékezünk meg, valamint azokról, akik a szenvedők szolgálatában töltik életüket. II. János Pál pápa kezdeményezésére lett ez a nap a betegek világnapja – ezen a napon mutatkozott meg a Szűzanya egy hosszú ideje betegeskedő, 14 éves francia lánynak 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban.
A betegek világnapján azon egészségügyi dolgozókat ismerhetjük el, akik számára mindennél fontosabb az emberek gyógyulása. Az orvosokat, akik a legnagyobb válságok idején is hősiesen állják a sarat, és az ápolókat, akik minden nehézség ellenére is megőrzik emberségüket, és tisztelettel bánnak a magatehetetlen vagy zavart betegekkel is.
Jó érzés azon betegek lelkes beszámolóit hallgatni, akik törődést és gondoskodást kaptak a rendelőkben vagy kórházakban, és jó szívvel gondolnak orvosaikra. Ám ahogy mindig, az éremnek itt is két oldala van. Egy másik egészségügyi területet sokkal inkább a kiszolgáltatottság, a reményvesztettség jellemez, mint a pozitív élmények: ez a terület a mentális egészségügy, avagy a pszichiátria.
Ha végigsétálunk egy pszichiátria folyosóin, bepillantunk a kórtermekbe, erős tudatmódosító szerektől kábultan támolygó embereket látunk, vagy éppen kórházi ágyakhoz, székekhez kötözött pácienseket, akik akár hónapok vagy évek óta „élnek” az intézmény falai között. Ráadásul riasztóan gyakori eset, hogy a „betegek” akaratuk ellenére vannak bezárva ezekre a helyekre, és nagymértékben ki vannak szolgáltatva az őket kezelő pszichiáter akaratának, illetve a pszichiátriai ápolószemélyzetnek, akiktől nem mindig kapják meg azt az emberséget, amit elesett helyzetük miatt megérdemelnének.
Noha e sajnálatos helyzetet Magyarországon is számtalan dokumentált eset példázza, a világ többi részén is ugyanilyen állapotokat találunk a mentális egészségügyben. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) több alkalommal is publikált már jelentéseket, iránymutatásokat, melyekben említést tesz a pszichiátriai kényszerkezelésekből adódó visszásságokról. Egy 2021-ben közzétett WHO-kiadvány egyik sorában szó szerint így fogalmaznak: „Az olyan kényszerítő gyakorlatok, mint a lekötözés és az elzárás, károsítják a fizikai és mentális egészséget, és halálhoz vezethetnek.”
2023-ban a WHO ismét közzétett egy nagy volumenű iránymutató kiadványt, mely ezt írta: „A kényszerítés mind a fizikai, mind a lelki egészség szempontjából káros… Amikor a mentális egészségügyi ellátásban erőszak, kényszerítés és visszaélések történnek, az ellátás nemcsak hogy nem segít az embereken, hanem az eredeti nehézségeket súlyosbítja azzal, hogy az ellátott embereket újratraumatizálja.” A dokumentum egyúttal arra is utal, hogy ez a helyzet mielőbbi kezelést igényel: „A cselekvőképesség megtagadásának, a kényszerítő gyakorlatoknak és az intézményi elhelyezésnek véget kell vetni, és azokat olyan közösségi alapú szolgáltatásokkal és támogatásokkal kell felváltani, amelyek lehetővé teszik az emberi jogok teljes körű gyakorlását.”
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nevű nemzetközi emberjogi szervezet – amely kifejezetten annak szenteli tevékenységét, hogy a pszichiátriákon történő jogsértéseket, visszásságokat feltárja – tapasztalatai szerint napjaink pszichiátriai rendszerének nem csak a kényszer, a betegjogok elhanyagolása, a megalázó bánásmód jellegzetes és gyakori velejárója, hanem az is, hogy a pszichiátriákon nyújtott kezelések – amelyek legtöbbször kimerülnek az erős tudattompító gyógyszerezésben – nem jelentenek valódi gyógymódot azok számára, akik mentális nehézséggel küzdenek, és emiatt fokozottan szükségük lenne a hozzáértő segítségre és emberi bánásmódra.
A betegek világnapján a szervezet magyarországi csoportja kifejezi azzal kapcsolatos bizakodását, hogy a helyzet minél hamarabb változni fog, és az elmeegészségügy előbb-utóbb valódi egészségügyet fog jelenteni. Ez persze magától nem fog megtörténni; sok még a tennivaló, hogy tényleg így legyen.
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Címlapkép: Illusztráció/Shutterstock