Negyven méter magasba kapaszkodtunk fel pár napja, hogy az Egri Törvényszék felújítása alatt álló épületénél dolgozó daruból lőjünk néhány “lélegzetelállító”, “szédületes” fotót a napsütésben és szmogban fürdőző, hótol szikrázó szépséges kisvárosunkról. Hálás köszönet dr. Nyiri Beáta elnök asszonynak és az Egri Törvényszéknek a lehetőségért!
A beharangozott fotók előtt kezdjük egy kis háttérsztorival:
E sorok írója és egyben a képek fotósa, az Egri Törvényszék épületének felújítását végző munkások, szakemberek, na és a mellettünk lévő börtön fogvatartottjainak árgus tekintete mellett kezdte meg “emelkedését” a daru tetejére kísérőjével. A pontos számok nem ismertek, hányan fogadtak ellenünk és mellettünk.
Ha lett is volna tériszonya főhősünknek, nyomban el is felejtette volna, annyira kellett összpontosítani a kapaszkodásra. Az erős koncentrációra azért volt szükség, mert a 40 méter magasba mindössze a játszóterekről is jól ismert mászóka-létra vezetett, melynek még a kék színe is stimmelt (persze ez biztos erősebb darab volt). Szóval ezen a – gondtalan gyermekkorban megismert – elemen toltam, húztam felfelé jelenleg kevésbé sportos kondiban lévő testemet, nem annyira önfeledt, gyermeki hangulatban. Bár voltak “pihenőszintek” beiktatva, mire felértem az összes karom, combom, vádlim és korábban nem analizált izomcsoportom elfogyott.
Legnagyobb meglepetésemre fent egy nagyon szimpatikus, elegáns, őszhajú úriember fogadott minket derűs mosollyal. Miután kifújtam magam, rájöttem, hogy nem a Teremtőmmel, hanem Batki Miklós darukezelővel volt szerencsém találkozni.
A remek kondícióban lévő úriember barátságosan hátba veregetett, mondván, ha annyit járnék fel a darufülkébe, mint ő, biztos megedződnék. Miklós ugyanis 44 éve darukezelő és 7 évvel a nyugdíjazása után is naponta minimum négyszer teszi meg az utat a édes anyaföldünktől a fülkéig és vissza, ráadásul hóban-fagyban, szélben, esőben is. És hogy miért négyszer? Mert az ebédidőt is maximálisan kihasználja és mindennap “elsétál” egy étteremig. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a várhoz közeli otthonából is gyalog teszi meg a daruig az útját, hát le a kalappal előtte!
Persze ő nagyon szerényen csak annyit mondott, hogy kell egy “kis” mozgás minden nap, ráadásul a jelenlegi daru csak 40 méteres. Kérdő tekintetemet látván hozzátette: dolgozott ő már bizony 100 méteres darun is.
Na, ezek után a zsenge, említésre sem méltó kis mélységre ügyet sem vetve, “bátran” kimásztam a daru tetejére, és lőttem pár fotót. Miklós nagyon kézségesen és témaérzékenyen egy kis darukeringővel segített a jobb perspektívához, amiért nagyon hálás voltam.
A “fotószünetben” Miklós még elmesélte: pályáját kőművesként kezdte, majd 1973-ban nehézgép-kezelő tanfolyamot végzett Debrecenben, mert beleszeretett a darukezelői mesterségbe. “Szó szerint gyönyörű perspektíva volt számomra ez a hivatás, a mai napig imádom a a fenséges kilátást, végtére is nekem van a legszebb panorámájú irodám, nem?” -viccelődött a mester a szűk, de körpanorámás darufülkéjére mutatva.
“Egészen más életérzés innen szemlélni a világot, és bevallom, előttem nem marad titokban semmi: elég sok közlekedési szabálytalanságot látok – mosolyog huncutul. Persze vonzó az is számomra, hogy “nem veszélytelen” mesterséget űzök – tette hozzá szerényen.
Miklós legelső munkája darukezelőként az egri Hossó volt, de dolgozott a a Deák Ferenc utca – Grónay Sándor utca sarkán álló magasháznál is, több egri lakótelepen, Müchenben irodaházat épített, és részt vett a Demjéni fürdő építésében is. Hatvani és gyöngyösi építkezések mellett segédkezett az egri vár fejlesztésében és az uszoda építésében is. Munka közben kedvenceit, a magyar nótákat hallgatja, és azt is elárulta, hogy 80 százalékban vakon dolgozik a több mázsás súlyokkal, munkatársaira utalva, de a 44 év alatt még soha nem volt szerencsére balesete.
Céljaival kapcsolatban Miklós még elmondta: amíg csak lehet folytatni szeretné álomhivatását, amelyhez mi jó egészséget és további sok sikert kívánunk! Epilógus: jóval később kezdett el lejönni a fülékéből, mégis utolért minket! Brávó!
Tekintsd meg életünk kockáztatásával lőtt “szédületes” fotóinkat a havas és szmogos Egerről:
AJÁNLJUK MÉG